Mohácskell
Mindene fáj Ö. f.-nek (az öregedő futballistának). „Nincsen olyan mozdulat, amelyhez ne kapcsolódna fájó múlt, fájó történet és jelen idejű rinya” – írja Utazás a tizenhatos mélyére című könyvében Esterházy Péter. Amikor Orbán Viktor – még június elején, mintegy bemelegítésként – házi rádiójában, a Kossuthon kijelentette, hogy a magyar ember csak Isten, haza és a nők előtt térdel le, félreérthetetlen üzenetet küldött a lelátók népének: ne fogják vissza magukat, ha beszólni támadna kedvük. Majd – belemenve a (könyv)darálóba – törvény rangjára emelte a homofóbiát. Miután az UEFA a magyar szurkolók sorozatos homofób megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést szabott ki, Ö. f.-nek egyszeriben kiújult minden korábbi sportsérülése. Előkerült a régi mantra: már megint bántják a magyart. Arra, hogy az UEFA és az Európai Unió – amelyhez, mint Kövér Lászlótól megtudtuk, ma már nem csatlakoznánk – sportszerűséget kér számon, a szabálytalanságot pedig bünteti, Orbán a durva becsúszást az ártatlanság látszatát keltő kézmozdulattal leplezni próbáló focistához hasonlóan reagál. Szerinte az igazságtalan bírói ítélet, hogy Brüsszel a jogállamisági feltételekhez kötné a helyreállítási pénzek folyósítását. Fókuszban rovatunkból a döntés következményei mellett arról is olvashatnak, hogy a szivárvány valamennyi színe ellen hadat üzenő magyar kormányfő olyan uniós szivárványkoalíció létrehozásán fáradozik, amelynek alapszínét a fekete ötven árnyalatából keverné ki.
