Elsunnyogott AB-döntés

Két olyan ügyben is megszüntette az eljárást az Alkotmánybíróság, amely a felsőoktatásról szóló törvény 2017-es módosításait és egyben a CEU működését érintette. A törvények ellen még 2017-ben megszülettek a beadványok, ám az ügy azóta húzódott. A testület folyton elodázta a döntést, 2018-ban pedig fel is függesztették az eljárást, mert a törvények miatt az Európai Unió Bírósága (EUB) is eljárást indított. A felfüggesztés már csak azért is furcsa volt, mert éppen azok az alkotmánybírók – például Pokol Béla vagy Varga Zs. András –, akik ezt a döntést megszavazták, korábban azt hangoztatták, hogy egyetlen uniós szerv se szóljon bele a magyar törvények értelmezésébe. Az EUB tavaly ősszel döntött, a törvény módosítására kötelezte a kormányt, ám az AB továbbra sem akart döntést hozni. Végül a parlament – miközben a CEU már teljesítette a feltételeket, csak épp a kormány nem írta alá New York állammal a működéséhez szükséges szerződést – idén májusban módosította a törvényt. Ebben is maradtak vitatott részek, ám az AB úgy ítélte meg, hogy a módosítással okafogyottá vált az alkotmánybírósági eljárás. Így egy végzéssel négy év után lezárták a procedúrát, anélkül hogy mérlegelték volna a törvény alkotmányellenességét.