Cégvilág
Gazdaság Cégvilág
Tartalomjegyzék

Magyar Ingatlan­beruházó: Jellinek titkai

Ötmill forinttal, Magyar Ingatlanberuházó Zrt. néven újabb céget hívott életre a több száz fős vállalatbirodalmat igazgató Jellinek Dániel ingatlanmogul egyik holdingja, az Indotek Finance. Az új cég fő profilja is a vagyonkezelés, s Jellinek elmondása szerint fővárosi és vidéki fejlesztendő ingatlanok

lesznek majd benne. Meglehet, a későbbiekben egyéb tulajdonosok bevonására is készülnek, mert egy darab, százforintos névértékű részvényhez vétójogot kapcsoltak. Érdekessége még az újszülött vállalkozásnak, hogy névválasztásához a Jellinekhez kapcsolható – amúgy titkos befektetői körrel bíró – Indotek-Ventures Alpha Magántőkealap hozzájárulása kellett. Az alapot a szintén Jellinek által irányított Indotek Investments Alapkezelő menedzseli. Az Indotek Investments pillanatnyilag két magántőkealapot kezel, az egyik tavaly ősszel, a másik, az Indotek-Ventures Alpha idén tavasszal jött létre. Jellinek egy ingatlanalapja az egyike azoknak, amelyekre az állami Magyar Fejlesztési Bank a 200 millrd forintos Krízis Tőkeprogram pénzét bízta, természetesen nem nyilvánosan. (Egyébiránt Jellinek cégcsoportjában található a Takarékbanktól tavaly átvett Dfa Alapkezelő is.)