Idővel beérhet

Akár hosszú távon is javíthatja az ízérzékelést a bölcsességfogak eltávolítása – vélik amerikai kutatók. A Pennsylvaniai Egyetem Fogorvosi Intézetének szakemberei elsőként elemezték e fogak kihúzásának hosszú távú hatását. Korábban még úgy tűnt, hogy a sok kellemetlenséget okozó leghátsó fogaktól való szabadulás rövid távon káros hatással lehet az ízérzékelésre, ez azonban idővel elmúlik. A mostani vizsgálatok szerint viszont nem csupán javulhat az ízek érzékelésének képessége a műtét után, hanem akár még 20 évvel később is hasonlót tapasztalhat az egykori páciens. A kutatók, akik a Chemical Senses folyóiratban összegezték megfigyeléseiket, 1256 beteg adatait értékelték, közülük 891-nek húzták ki több mint két évtizeddel korábban a bölcsességfogát. Különféle ízű oldatokat kellett kóstolniuk, majd beszámolniuk az ízről, amit éreztek. A fogeltávolításon átesettek minden esetben pontosabbak voltak a kontrollcsoport tagjainál, emellett a nők teljesítménye felülmúlta a férfiakét. Összességében 3–10 százalékos javulást könyvelhettek el azoknál, akiknek – akár már régen – kihúzták a bölcsességfogát, bár e javulás mértéke az életkor előrehaladtával csökkent. A szakemberek kétféle magyarázatot is adtak e meglepő jelenségre. Az idegek műtét közbeni károsodása felszabadíthatja azon idegek gátlását, amelyek a száj hátsó részében felelnek az ízlelésért, és így az egész száj érzékenyebbé válhat az ízekre. Azt pedig már korábban is kimutatták, hogy egy műtét utáni periferiális idegkárosodás túlérzékenységet okozhat.