Festipay: távozó alapító

Kiszállt a Festipay Zrt. igazgatóságából Kóka János. Az egykori SZDSZ-es gazdasági miniszter immár a magánegészségügyre, illetve a Doktor24-csoportra koncentrál, a Festipay napi működésében már nem vett részt az elmúlt időben – magyarázza a távozás körülményeit Solti Attila operatív igazgató. Kóka nem csupán vezeti a Doktor24-et, mostanában rendszeresen nyilatkozik is az egészségügyet és a magánegészségügyet érintő témákban. A Festipayt 2016-ban indította az akkor még Gerendai Károly vezette Sziget Kft. és Kóka János Cellum-Cardnet cégcsoportja, s Kóka volt az új cég igazgatóságának elnöke. A Festipay a legnagyobb hazai fesztiválok (Sziget, Volt, Balaton Sound, EFOTT) fizetési szolgáltatója, és az eredeti terveknek megfelelően sikerült külföldön is terjeszkednie, elsősorban Romániában. A járvány miatt azonban 2020-ban elmaradtak a nagy fesztiválok, így a cég árbevétele 129 millió forintra zuhant a megelőző évi 688 millióról. A vállalatnál sokat dolgoztak azon, hogy ne kelljen leépíteniük a munkavállalókat, ez sikerült is – mondja Solti Attila. A cég támogatáshoz jutott a 2020 nyarán elindított állami exportvédelmi programból. Az operatív igazgató azt reméli, az idei év már jobb lesz, bár a vírus delta-variánsa miatt kockázatos a helyzet, a Sziget és a Sound pedig biztos elmaradnak.