Cégvilág
Gazdaság Cégvilág
Tartalomjegyzék

BOXY: a logisztikába fektetnek Hernádiék

Már 465 mill forintra emelték a tavasszal alapított Boxy Logisz­tikai Zrt. alap­tőkéjét, a kibocsátott részvények értéke pedig az egymillrd forintot közelíti. A befektető két tőkealap – az ilyeneknek alapvető jellegzetessége, hogy nem nyilvános, kik birtokolják a befektetési jegyeket. Az alapkezelőkön keresztül azonban némi fogalmat lehet alkotni a szereplőkről. A Boxy részvényeinek 51,6 százalékát a Voyager Magántőkealap birtokolja, a többit pedig a Gran III. Kockázati Tőkealap. Az utóbbi kezelője a Hernádi Zsolt Mol-vezér tulajdonában lévő Gran Private Equity Zrt., a Voyager ügyeiben pedig a Lead Ventures Alapkezelő jár el, amelynek több vezetője ugyancsak kötődik az olajipari vállalathoz. A Boxy fő tevékenysége a raktározás, de postai, futárpostai tevékenységet is végezhet. Az igazgatóság tagja Táncsics András, aki korábban a Magyar Postánál is dolgozott, és részt vett a European Chinese Supply Chain Zrt. munkájában, amely eredetileg kínaiakkal közös postai vállalkozás volt (mára azonban a távol-keleti partner kiszállt, helyette a kormánnyal jó kapcsolatokat ápoló tiszteletbeli kazah konzul, Horváth László társult az állami vállalathoz). A logisztika a járványidőszak egyik nyertese, Budapest környékén gyakorlatilag telítettek a raktárak, és ennek megfelelően az ilyen ingatlanoknak az ára is csaknem 20 százalékkal nőtt az elmúlt egy évben.