Tóth Krisztián

Portré

2021. augusztus 12.

Túry Gergely

Tóth Krisztián

olimpiai bronzérmes cselgáncsozó

„Energialevezetésként indult, azt se tudtam pontosan, mi az a dzsúdó. Török Bódog kézilabdaedző volt a szomszédunk, ő mondta, valamit kezdenem kell magammal, mert nem állapot, hogy az összes fát megmászom és tönkreteszem a kertet” – mesél a kezdetekről a 27 éves dzsúdós, aki a szerkezeti lakatosként dolgozó papája születésnapján nyerte Tokióban Magyarország 500. nyári olimpiai érmét, bronzot. Darmstadtban született: „Édesanyám kint dolgozott takarítóként, de szinte a születésem után azonnal haza is költöztünk.” Hétévesen került a KSI-be. „Játékos közeg volt, rengeteg barátra leltem, tetszett, hogy egyre erősebbek ellen küzdhetek, és a szemlélet is, hogy az edzőknek milyen tisztelet jár.” Általános és középiskolai tanulmányait a Csanádi Árpád Sportiskolában végezte, jelenleg a Testnevelési Egyetemen a dzsúdó szakedzői képzés hallgatója. Az MTK színeiben többszörös magyar bajnok, vb- és Eb-ezüstöt is szerzett.

2009 óta dolgozik együtt edzőjével, Pánczél Gáborral, aki egy-egy világverseny előtt plusz motivációs eszközöket is bevet. Volt, hogy a legszebb óráját ajánlotta tanítványának egy győzelemért, volt, hogy nullásgéppel tolhatta le az edző fürtjeit, most pedig, a tokiói bronz után Pánczél a motorját bukta. „Gábor természetesen állta a szavát, a motor már ott áll a ház előtt, de meg kell még szereznem a jogsit.”

Jól jön a motor, mert „amióta Csömörre, egy kertes házba költöztünk a feleségemmel és a kisfiammal, a napi kétszeri bejárás autóval elég macerás” – mondja. Második gyermeküket decemberre várják. „Igyekszem úgy nevelni őket, ahogy engem neveltek a szüleim és a közegem.” Ha marad némi szabadideje, azt pecázással, filmnézéssel tölti, de szeret kártyázni is.

¬ Tóth Krisztián olimpiai bronzérmes cselgáncsozó. Hogy hangzik?

Kapiskálom már, hogy milyen fantasztikus ez az egész, de nem ülepedtek még le bennem a történtek. Még az sem tudatosult bennem, hogy ez az érem tényleg az enyém, kell még pár nap, hogy teljes egészében a magaménak érezzem. Rengeteg érmem van már, de ezt nagyon féltettem, szinte betegesen hurcibáltam magammal mindenhova, elő-elő vettem, éjszaka is karnyújtásnyira tartottam, és a hazaúton is három dologra koncentráltam: érem, útlevél, telefon. A többi mind pótolható. Gondolom, aki szerzett már olimpiai érmet korábban, annak könnyebben megy ez, de nekem ugyanúgy hosszabb feldolgozási folyamat lesz ez is, mint a korábbi kudarc. Csak ez boldogabb.