Orbán rendszeresen ad interjúkat – főként kedvenc lapjának, a Nemzeti Sportnak – a sporttal kapcsolatos álmairól, vágyairól. A múlt heti, illetve korábbi interjúiból szemléztünk.
Sportról és ideológiákról
„A nemzeti önbecsülés és a sport összetartozik… A baloldal mindent ellenez, így a sportot is, de náluk ez inkább a napi gyakorlat része.”
„Folyamatosak a támadási kísérletek minden ellen, ami az ember természetes életfelfogásához és önazonosságához tartozik. Látjuk, ahogyan beszivárognak a sportrendezvények világába szlogeneken, mezfeliratokon, kötelezően elmondandó beszédeken keresztül. Néha úgy érzem, egy nagy világátnevelő táborban kell élnünk.”
„Olyan világban élünk, amikor a hagyomány, a bevált dolgok tisztelete gyengül. Ezt mutatja az internet világa, a globalizmus, amely folyamatosan próbálja háttérbe szorítani a nemzeteket, s aminek a sportban is látjuk a jeleit. Itt van az egész LMBTQ-őrület, a biológiai nemek kérdése, az uniszex világ és így tovább… A sport még mindig a régi, sok ezer éves, bevált dolgok védelmének az eszméje.”
A férfieszményről
„Ha megnézi valaki a Tokióban aranyérmes magyar férfiakat, ők nemcsak hogy bajnokok, hanem férfiidolok. Sportolók, akikre mutatva azt mondhatjuk az unokáinknak, hogy látod, így néz ki egy férfi. Így néz ki a fizikuma, ilyen a lelkiereje, így harcol, így szereti a családját, és így tesz fel az életéből, ha kell, tíz évet egy célra. A magyarok, akik most nyertek, nagy szolgálatot tettek a hazának, és az ő segítségükkel talán visszahozhatjuk a férfieszményt is a magyar életbe.”
„Biztos vagyok abban, hogy a hadsereg újjáépítése, a mindennapos iskolai testnevelés bevezetése és az, hogy a férfi sportolóink újra felkapaszkodtak a dobogó tetejére, és hogy ismét vannak futballista példaképeink, ez így együtt jót fog tenni Magyarországnak. Mindez óriási segítség a gyerekek nevelésében.”
Pénzről és sportról
„A teljesítményt meg kell fizetni, de szerintem a pénz bizonyos határ fölött a sport ellenségévé válhat… A pénz kétféleképpen is megronthatja a sportot. Egyrészt úgy, ha fontosabbá válik, mint maga a küzdelem, A magyar sport még messze van attól, hogy a pénz maga alá gyűrje.”
„A tao sikertörténet, de nem vagy nem csak azért, mert több forrást juttatott a sportra, és könnyebbé tette az egyesületek működését. Fontosabbnak tartom, hogy élő kapcsolat jött létre a gazdálkodó szervezetek, a vállalatok és a sportszervezetek között.”
A magyar olimpiáról
„Az is nyilvánvaló, hogyha az (idei nyári) olimpiát mi rendezhettük volna, akkor lezajlott volna éppúgy, mint az Európa-bajnokság, telt házzal, nyitva, gond nélkül.”
„Az olimpia megrendezése egy magyarnak örök álom. Olyan szerelem, amelynek sosincs vége. A szükséges képességek, a sport szeretete, a sport fontossága, a nemzeti érzés, a gazdasági erő, a kultúra mind megvannak.”
„Szeretném még megérni, hogy Magyarország olimpiát rendez. Ha nem lett volna a belföldi merénylet, legkésőbb 2032-re ezt el is értük volna. De nálunk minden meccs addig tart, amíg meg nem nyerjük.”