Perintfalvi Rita

Portré

2021. augusztus 19.

Juhász István András

Perintfalvi Rita

katolikus teológus

„Volt bennem egyfajta dacosság, nem akartam, hogy nekem bárki is megmondja, mit csináljak” – magyarázza teológusi pályaválasztását Perintfalvi Rita, akinek könyvkötő édesanyja és esztergályos édesapja más életutat képzelt el. „A szüleim számára nem volt igazán érték a tudás. Azt mondták, szakmát adnak a kezembe, de utána oldjam meg magam. Így lettem először kereskedő, viszont a mai napig is tanulok, pedig már jó pár évtized eltelt.” Családja nem volt különösképpen vallásos, noha ő és fiú ikertestvére is bérmálkozott. „Tizennégy éves koromban elhagytam az egyházat, mert nem tudott megszólítani.” Huszonegy évesen, a Szombathelyre 1994-ben visszaköltözött domonkos apácáknak köszönhetően tért meg újra, majd szerzett előbb hittanári, majd teológusi diplomát. 2014-ben Bécsben ószövetségi biblikus tudományból doktorált. „A teológia számomra szenvedély, a kereszténység pedig életforma, a Mester követése” – vallja. A feminista és a mozgalmi teológia érdekli. Rendre megszólal közéleti témákban, a Felszabtér Blog alapító főszerkesztőjeként arról gondolkodik, miként lehetne az egyházat megújítani alulról jövő mozgalommal. A Magyar Teológusnők Ökumenikus Egyesületének elnökeként pedig teológusnőket fog össze. „Véd- és dacszövetség a miénk, egymást segítjük, miután a saját egyházainkban úgy érezzük, a partvonalra szorultunk.” Nemrég könyvet írt az egyházon belüli szexuális bántalmazásokról Amire nincs bocsánat – Szexuális ragadozók az egyházban címmel. Tíz, szexuálisan bántalmazott áldozat történetét dolgozta fel, amiért egyházellenességgel is megvádolták. 2019 óta Grazban kutat és tanít.

Férjével Budapesten tartják fenn a közös otthonukat. Szabadidejében meditál, túrázik és olvas.

¬ Főiskolásként ahelyett, hogy bulizott volna, inkább hitvitákba menekült? Mi vonzotta az egyházhoz, majd később a teológiához?

Buliztam én eleget, de azon is gondolkodtam, hogyan lehet úgy élni, hogy értelme is legyen. Olyan területet kerestem magamnak, ahol nemcsak én tudok boldog életet élni, hanem tovább is tudom ezt adni másoknak. Mindig is a boldog élet művészete érdekelt. Azok az egyházi emberek, akikkel akkoriban találkoztam, gyakran csupán ítélkeztek, moralizáltak, elvették az ember kedvét a szerelemtől, a szexualitástól. Én az ellenkezőjét szerettem volna megmutatni, hogy a szerelem, a testiség Isten ajándéka.