Gyors csere

Nem indul a Liberális Demokrata Párt (LDP) szeptember 29-ei elnökválasztásán Szuga Josihide japán kormányfő, aki kevesebb mint egy éve töltötte be mindkét posztot. Tavaly szeptemberben, a kiújult gyomorbántalmaira hivatkozva távozott Abe Sinzo, aki Japán történetében a legtovább volt miniszterelnök. A kisebbik koalíciós partnerével együtt kormányzó LDP frakciói akkor sokak szerint átmeneti megoldásként álltak a riválisaival ellentétben nem politikai dinasztia tagjának számító, hanem egy epertermesztő fiaként indult Szuga mögé. A 72 éves politikus Abe hivatali ideje alatt, 2012 óta a hierarchiában második pozíciót betöltő kabinetfőnök és kormányszóvivő volt, akit szorgalmas szürke eminenciásnak tartottak. A támogatottsága 70 százalékról indult, ám mostanra 26 százalékos, történelmi mélypontra süllyedt, miután az általa vezetett kormány sorozatos hibákat követett el a koronavírus-járvány kezelésében. Szugának az sem segített, hogy a pandémia miatt burokban tartott, tavalyról elhalasztott tokiói nyári olimpia gond nélkül lezajlott, a japánok pedig történetük legtöbb érmét szerezték. Az utódjelöltek között szerepel Kisida Fumio volt külügy- és Kono Taro jelenlegi vakcinaügyi miniszter, de pályázhat Takaicsi Szanae is, aki az első nő lehet az LDP és a kormány élén. Az új pártelnök kormányfő is lesz, és legkésőbb november 28-áig ki kell írnia az alsóházi választást.