Aszürkezónaárnyalatai
„Mely veszedelmes lévén két fejedelem között lakni” – jegyezte be szorongva 1605 márciusában a kolozsvári nótárius a városi tanács jegyzőkönyvébe. A beszorítottság a Német és a Török Birodalom közé azonban nemcsak veszedelem, hanem lehetőség is volt, amit a Bocskai Istvánhoz, Bethlen Gáborhoz hasonló politikusok képesek voltak kihasználni, és „egyszersmind két császárral madarászni”. Orbán Viktor bizonyára úgy véli, az ő útjukat járja, jó magyar furfanggal bezsebeli az előnyöket mindkét oldalról, itt türknek mondja magát, ott a keresztény értékek védelmezőjének. Ellenfelei viszont inkább Szapolyaihoz hasonlítanák, aki saját hatalmáért az ördögnek is eladja az országot. Ekkor lángolt fel a máig tartó vita, hogy Németországban mintaadó, integráló erőt vagy gyarmatosítót kell-e inkább látnunk. Címlapsztorink mindenesetre – miközben értékeli a 16 év után leköszönő Angela Merkel kancellár nagyobb megrázkódtatások és reformok nélküli korszakát – igyekszik számba venni, mit is adtak nekünk a németek, és miért volt olyan jó a politikailag egymástól távol álló kancellár és Orbán együttműködése. Magyarország rovatunkból pedig kiderül, hogy a Türk Tanács nagyvonalú támogatása hogyan fialta most a második legnagyobb török pénzintézet, a VakifBank magyarországi megjelenését.