Biden megunta

„Eddig türelmesek voltunk, de a türelmünk fogytán van” – közölte Joe Biden amerikai elnök, amikor a múlt héten bejelentette, hogy gyakorlatilag kötelezővé teszik a koronavírus elleni oltást több tízmillió ember számára. A szövetségi kormányzat alkalmazottai 75 napon belül kötelesek lesznek beoltatni magukat – csak néhány egészségügyi és vallási kivétel engedélyezett –, ha ezt nem teszik meg, fegyelmi eljárással néznek szembe. Kötelező lesz az immunizáció a kormány beszállítóinak, valamint azoknak a kórházaknak és más egészségügyi intézményeknek, amelyek pénzt kapnak a washingtoni költségvetéstől. Biden kezdeményezte, hogy a munkaügyi minisztérium írja elő a legalább száz főt foglalkoztató magáncégeknek, hogy követeljék meg az oltást vagy a hetente elvégzett tesztet. (Az utóbbi kibúvót nem használhatják a szövetségi alkalmazottak.) Összesen mintegy százmillió amerikait érintenek az intézkedések, amelyek ellen máris tiltakoznak republikánus kormányzók és szakszervezetek, de bírósági keresetek is várhatók. Az oltásról szóló döntés az USA-ban az egyes szövetségi államok hatásköre, a kormány a szövetségi alkalmazottaknak, illetve munkaegészségügyi megfontolásokból rendelheti el. A koronavírus elleni vakcina kötelezővé tételéhez kellett, hogy az USA élelmiszer- és gyógyszerfelügyelete augusztusban az eddigi szükséghelyzetin túl általános felhasználásra is engedélyezte a Pfizer–BioNTech készítményét.