Seregszemle: nagy- és kisvadak terítéken
hvg-ténytár
Tartalomjegyzék

Seregszemle: nagy- és kisvadak terítéken

A vadállomány több évtizede tartó folyamatos növelése – annak érdekében, hogy a jelenleg évi mintegy 30 millrdos bevételt jelentő hobbivadászat tömegessé váljon – egyes vadfajták oly mértékű elszaporodását hozta, ami már nagyobb károkat okoz a mező- és az erdőgazdálkodásnak, mint amekkora hasznot a vadászat hajt. A vaddisznóállomány 2010 táján lépte át a kritikus, százezres határt, majd a kilövések száma azt is megmutatta, hogy korábban – és eztán is – rendre alábecsülték az állomány nagyságát. Jól mutatja a földeket feltúró állatok térhódítását, hogy az 1960-as évek elején csupán 8-9 ezerre volt tehető a számuk, de még a kilencvenes évek közepén sem érte el a 40 ezret. Az állomány kordában tartása a kilövések számának jelentős emelését teszi szükségessé, ami 2010 és 2019 között sikerült is – derül ki a legfrissebb Országos vadgazdálkodási adattárból. A 2020/2021-es vadászati év 31 ezres vaddisznó-„terítéke” viszont jelentősen elmaradt az előző évi kilövések 129 ezres számától – igaz, most a sertéspestis miatt, nem a „klasszikus” vadászat keretében is elpusztítottak 150 ezer állatot.