Csak természetesen

Nem kell félteni a munkaerőpiacot a bevándorlóktól – mutatta ki egy történelmi véletlen kapcsán David Card, a közgazdasági Nobel-díj egyik kitüntetettje. 1980-ban Fidel Castro pár hónapra megnyitotta a kubai határt, így hirtelen 125 ezer kubai telepedett le Miamiban. Card négy hasonló város adataival készített összehasonlítást, és kiderült, hogy az érkezők miatt a bérek sem csökkentek, és a munkanélküliség sem emelkedett. Hasonló természetes – nem megrendezett, nem laboratóriumi – kísérlet volt, amikor Card és (időközben elhunyt) kollégája, Alan Krueger azt az addig népszerű teóriát cáfolta, hogy a minimálbér emelése növeli a munkanélküliséget. Az 1990-es évek elején azt használták ki, hogy New Jersey államban emelték a minimálbért, a szomszédos Pennsylvaniában nem. Ezen belül is a gyorséttermeket vizsgálták, így érvelhettek amellett, hogy a feltételezett hatás valójában jóval csekélyebb. A Nobel-bizottság szerint a természetes kísérletek forradalmasították a gazdaságtudományi kutatást. A díj egyik felét a kanadai Card kapta, a másik felén az amerikai Joshua Angrist és a holland Guido Imbens osztozik. Ők a természetes kísérletek módszertanában értek el jelentős eredményeket. Mindhárman az USA-ban dolgoznak.