Kántor Péter: Elegendő ok
„Messziről jön a vers, és hirtelen töri rád az ajtót.” Ezzel a mottóval nyitja 18., búcsúzó kötetét a József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja díjjal kitüntetett szerző. Súlyos betegséggel küzdve tudta, hogy ez lesz az utolsó versgyűjteménye, és erről egyeztetett is a kiadóval. A költő halála után két nappal megjelent könyv fülszövegében Dávid Anna felelős szerkesztő írja: „Szerettünk volna még valamit együtt. Szerettünk volna még egy kötetet együtt. Elegendő ok ez? Elegendő ok. Legyen a címe: Elegendő ok.” A szerző maga válogatott 2017 és 2021 között írt lírájából. A betegségre alig utal ezekben, és halálversnek is talán csak A határon című értelmezhető. „Nem lesz ott semmi jel, / se egy nagy fa, se egy kőkereszt, / se egy folyó, se egy híd, / se egy rozsdás vasúti sínpár, [...] úgyhogy lehet, hogy nem is / veszed észre, és továbbmész, / anélkül hogy lelassítanál, / megtorpannál, megállnál, / körülnéznél, hogy valami / az eszedbe jutna, és a szemed / megtelne könnyel, a határon.” Tartja magát stílusához: mindennapi eseményekből kiindulva bontja ki asszociációit. Gyakran emlékezik régi dolgokra, a nagymamára többször, máskor a hajdani nagymosásokra vagy a költőtárs mellényére. Visszatér korábbi megénekelt témáihoz, például a cirkuszhoz, és 2020-ban továbbírta Négykézláb című, 1976-os kötetében, a Kavicsban megjelent versét Négykézláb őszintébben címen. Az idei évnél mindössze két sor szerepel a tartalomjegyzékben. Egy játékos születésnapi vers, Kárpáti Magdinak, a 70-re, valamint a Valaki feljegyzéseiből című hétsorosok, egyszer Tandori Dezső medvéiről, máskor csőtörésről vagy a háborúról, ahol a koronavírus az ellenség. De dalszerűek is akadnak a posztumuszok között, mint a 2018-ban született Egy hajó úszik: „Mindig állunk a parton, / nézünk előre, / mint egy végtelen / vadászmezőre. [...] Egy hajó úszik / a láthatáron, / mindig ott úszik, / akár egy álom.”
