Elmaradtszembenézés

A Szegedi Tudományegyetemen kommunikáció szakon szerezte első diplomáját az 1972-ben született Mezei Márk, aki vallástörténeti tanulmányait a jeruzsálemi Héber Egyetemen és a Cambridge-i Egyetemhez kötődő Woolf Institute-ban folytatta. Pályáját a politikai kommunikáció talán legismertebb műhelyében, a Sawyer Miller Groupnál kezdte, azóta is hazai és nemzetközi kommunikációs ügynökségeket vezet. Első könyve, az 1944-ben játszódó Utolsó szombat 2018-ban, második regénye, a Zsidó temetés idén jelent meg. Elvált, két gyerek apja.

MTI / Kisbenedek Attila

1985 decemberében Magyarország és a Szovjetunió képviselői államközi megállapodást írtak alá arról, hogy a magyar fél részt vesz az 1979-ben felfedezett, Szibériában található jamburgi gázlelőhely kiaknázásában, az ország nyugati határáig húzódó gázvezeték, valamint kőolajipari létesítmények építésében, és cserébe a Szovjetunió tíz éven át – a korábbi egyezményekben rögzített mennyiségen felül – évi kétmilliárd köbméter gázt szállít Magyarországnak. A jamburgi egyezmény azért volt szokatlan, mert a beruházási hozzájárulás helyszíneként a sarkvidéki Jamburg helyett a kazahsztáni tengizi kőolaj- és gázmezők kiépítését is választhatta a magyar vezetés.

A munkákat elsősorban a szélsőséges éghajlatú (hol 36 fokos hőség, hol mínusz 40 fokos hideg közepette kellett dolgozni) Tengizben olykor 5-6 ezer magyar munkást is foglalkoztató Vegyiműveket Építő és Szerelő Vállalat (a későbbi Vegyépszer) végezte. Magyarország végül a kialkudott gázmennyiség egy részét kapta csak meg az oroszoktól, a kisebbik, kazahokra testált hányadot Kazahsztán – miután a Szovjetuniótól függetlenné vált – soha nem ismerte el.

A tengizi munkások heti hat napot, napi 10-12 órát teljesítettek a magyarországi fizetés sokszorosáért. Közülük sokan megbetegedtek és meghaltak, többek között szívritmuszavarral, különböző cisztákkal, daganatokkal diagnosztizálták őket. Feltételezések szerint a betegségeket a kitermeléskor felszabaduló kénhidrogén-származékok okozhatták. Emellett a szeretteiktől való hosszú távollét, a szélsőséges időjárás, a nehéz fizikai munka mentálisan is megterhelte őket. A HVG-ben Pető András 1986-os Nem habostorta című írásában helyszíni beszámolóban tárta volna fel a megállapodás előnytelenségeit, az ott dolgozók kiszolgáltatott, egészségtelen életkörülményeit, de a cikk megjelenését a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkársága letiltotta.

A rendszerváltás utáni években többtucatnyi tengizi „veterán”, illetve hozzátartozó beperelte a magyar államot és a Vegyépszert, de a bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy a felperesek betegsége, rokonaik halála a tengizi munkavégzésükből ered. A Vegyépszer az üggyel foglalkozó Mai Nap című újság és a tengizi eseteket könyvben feltáró újságíró ellen is pert nyert. Ugyanakkor a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága kártérítést ítélt meg két, korábban Tengizben dolgozó nőnek az Európai Emberi Jogi Egyezményt sértő perelhúzódás miatt. Még a 2010-es években is 2-3 ezer fős magyar kolónia dolgozott a már amerikai tulajdonban lévő tengizi olaj- és gázipari létesítményeken.