Fecni vagy botrány

Karácsony Gergely határozott cáfolata ellenére az Index állítja: a főváros eladná a Városháza épületét. A portál ennek bizonyítására közzétett egy dokumentumot, amelyben a – sem alkalmazottakkal, sem bevétellel nem rendelkező – Northern Rock Kft. megállapodott a Beák és Társa Ingatlanirodával a hivatal épületének értékesítéséről. Karácsony ezt egy kényszertörlés alatt álló cég papírfecnijének nevezte, kiemelve, hogy a főváros csak a saját vagyonkezelője útján szokott ingatlanokat eladni. Az ügyben nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amelyen egy tavaly októberi, állítólag Berki Zsolt, a Northern Rock tulajdonosa által elintézett telekeladásról beszélnek ismeretlenek, és amely a közzétevő „Anonymus” szerint azt bizonyítja, hogy a vállalkozónak jó kapcsolatai vannak a főváros új vezetésével. Karácsonyék erre úgy reagáltak, hogy a szóban forgó Nagytétényi úti telekeladás ügye még elődje idejére datálódik, amire Tarlós István a Hír TV-ben azt mondta, ők csak eladhatóvá tették az ingatlant. Kedden egy második felvételt is közzétettek, amelyen a Városháza előtti park átalakítása kapcsán ismét szó esik az épületről. Ez után Karácsony azt közölte, minden eshetőséget megvizsgált a kabinet, de a Városháza eladását elvetették.