Három nehéz sorsú, húszéves budapesti lányról készített Dívák címmel dokumentumfilmet Kőrösi Máté elsőfilmes rendező. A harsány beszólások mögött komoly traumákat és óriási akaraterőt fedezett fel.
Tina, Szani és Emese, a három díva. Kétségek, bizonytalanságok
ArohingyáktólaBrexitig
Ivándi-Szabó Balázs
Kőrösi Mátét, a Dívák rendezőjét többek között a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm-fesztivál inspirálta arra, hogy dokumentumfilm-rendező legyen. A Verziót idén 18. alkalommal rendezik meg, november 9. és 14. között a mozikban, majd a filmeket november 15-étől egy héten át online vetítéseken is meg lehet nézni. A mozis bemutatók Budapesten, Pécsett, Debrecenben, Kecskeméten, Szegeden és Szombathelyen lesznek elérhetők. Lesznek továbbá beszélgetések az alkotókkal, mesterkurzusok és koncertek.
Az emberi jogi filmfesztiválon a nézők megismerhetik többek között a fehéroroszországi tüntetések hátterét (Kurázsi), a Brexit után Anglia és Írország között ingázók életét (Négy évszak egy nap alatt), a zimbabwei elnökválasztás jelöltjeit (Az elnök) vagy a Kaszpi-tenger távoli szigetén élő egyik családot (Elveszett sziget). Szóba kerül a mindent behálózó megfigyelés (Mindenütt fény), egy radikális karrierváltás ára (Műszakváltás) és a világ legnagyobb menekülttábora, a Kutupalong (Rohingyák száműzetésben – Vándorlástörténet), ahová 2017-ben 700 ezer rohingya muszlim menekült a mianmari népirtás elől.
A fesztivál fontos témája a környezetszennyezés is: az Arica című film az azonos nevű chilei kikötővárosban játszódik, és az odahordott veszélyes hulladék súlyos, hosszú távú következményeit mutatja be. A fesztivál zárófilmjében, a Százontúliakban, százévesnél idősebb emberek elárulják, honnan merítik az erőt és az életörömöt, miután leküzdöttek betegségeket, társakat, sőt többen gyerekeket is elvesztettek.
A magyar filmesek munkái közül látható lesz többek között a Tobi színei (HVG, 2021. június 24.), amely egy transznemű magyar fiatal és családja történetét meséli el. Bemutatják az Anyáim történetét egy leszbikus párról, amely az örökbefogadás mellett döntött. Vetítik Sopsits Árpád munkáját, az Idegek játékát, amely azt vizsgálja, hogy a kádárizmusban miként használták fel a pszichiátriát politikai célokra. Oláh Kata új filmje, a Digitális nomádom olyan magyarokat mutat be, akik az interneten távmunkában dolgoznak, nincsenek többé egy munkahelyhez kötve, a világon bárhol élhetnek. A rendezőt saját lánya digitális nomáddá válása ihlette meg. A Verzión összesen több mint 60 dokumentumfilm várja a nézőket.