Feketevilág

AFP / Dursun Aydemir

Szívszorító jelenet volt, amikor Vian Da­khil, az iraki parlament jezidi képviselője 2014 augusztusában az ülésteremben sírva könyörgött a bagdadi törvényhozásnak és a nemzetközi közösségnek, hogy mentsék meg az Iszlám Állam (IS) brutális áldozatává vált népét. A Szíria és Irak egy-egy harmadát elfoglaló dzsihádisták több ezer jezidit öltek meg – köztük gyermekeket –, illetve fiatal nőket hurcoltak el, szexrabszolgaságra kényszerítve őket. Az északnyugat-iraki Szindzsár városban és környékén – a jezidi kisebbség szűkebb hazájában – elkövetett vérontást az ENSZ népirtásnak nyilvánította, ahogy az idén az iraki parlament is. Bár a legyőzött IS kalifátusa már nem létezik, emberjogi szervezetek szerint még mindig mintegy 2600 jezidi asszony és lány sorsa ismeretlen. Egyes adatok szerint a közösség 200 ezer tagja pedig ma is az otthonától távoli észak-iraki táborokban, illetve a Szindzsár-hegy lejtőin felállított sátrakban él. 

Sokan visszaköltöztek, de pontos számot nem lehet mondani – mondta a HVG-nek Spät Eszter vallástörténeti kutató. A szentélyeket helyrehozták, viszont sok helyen nem történt meg az újjáépítés, nincs infrastruktúra, főleg a hegy déli oldalán, ahol az ivóvízkutakat, az öntözőberendezéseket is tönkretették a dzsihádisták, és főként a falvakon kívül az aknák hatástalanítása sem történt meg – tette hozzá. A politikai helyzet is feszült, ott vannak a bagdadi kormány milíciái, a kurdok, a törökországi Kurd Munkapárthoz (PKK) tartozó jezidi egységek, amelyekről nem világos, hogy hova húznak, és a török hadsereg is rendszeresen átlő az általa terrorszervezetnek tartott PKK célpontjaira – mutatott rá Spät Eszter. 

Az etnikailag főként a kurdokhoz sorolt jezidik számát a világon 700 ezerre teszik, talán félmillióan maradtak Irak északi részén, korábban éltek még Szíria északkeleti szegletében és Törökország délkeleti vidékén. A valláskutató szerint az utóbbi években volt egy jelentős elvándorlás, főként Németországba. Spät Eszter azonban rámutatott, hogy nem egyértelmű a kurd etnikai tudat, a vallási hovatartozás az elsődleges. A jezidi vallás eredetét nem lehet konkrét időponthoz kötni, mivel egyes elemei az iszlámhoz, más elemei az iszlám előtti vallásokhoz kötődnek. A jezidi mitológia központi alakja Sejk Adi, aki a XII. században egy szúfi rendet alapított a Lalis-hegy völgyében. Az iszlám miszticizmusát képviselő szúfizmus igen népszerű volt abban a korban, és hozzájárult az iszlám elterjedéséhez. 

A szúfi mozgalom a kezdetektől az iszlám saríaközpontú merev értelmezésével szemben az isteni jelenlét érzelmi megtapasztalását helyezi a központba, és nyitott a helyi vallási hagyományok iránt. A jezidi vallás kialakulása hosszabb folyamatnak tekinthető, ennek során a Sejk Adi által alapított szúfi rend egyre több iszlám előtti elemet olvasztott magába. A XVIII. század második felére a jezidik elszakadtak az iszlámtól. A mai jezidi vallási rendszerben egyaránt megtalálhatók ősi nyugat-iráni mitológiai motívumok, a zoroasztrianizmusra utaló rituális mozzanatok, de ugyanígy kimutatható a judeo-kereszténység, a késő ókori gnosztikus irányzatok és természetesen a szúfi iszlám hatása – mondta el Spät Eszter. 

Gyermekeiket megkeresztelik, gyakorolják a böjtöt, az állatáldozatot, a körülmetélést, és a szentélyeikbe mezítláb lépnek be. Hisznek a lélekvándorlásban, de egyidejűleg a mennyben és a pokolban is, továbbá az apokaliptikus világvéget követő feltámadásban és végítéletben is. Mivel nagyon más a vallási rendszerük, nem értették őket, illetve a vallás szóbeli jellege, a szent iratok, az írott rendszerre épülő dogmák és a doktrínák hiánya is értelmezhetetlen volt mind a muszlimok, mind a keresztények számára – mondta a kutató. A muszlimok egy része sámán­imádóknak, eretnekeknek, „túlzó” szektának tekinti a jezidiket. Később viszont, ahogy a jezidi közösség egyre messzebb került az iszlámtól, már nem eretnekeknek, hanem istenteleneknek tartották őket. Mivel a jezidik vallása szóbeli, és nincsenek írott szent szövegeik, nem számítanak „a könyv népének”, így a keresztényekkel és a zsidókkal szemben semmiféle jogi védelmet nem élveztek az iszlám jogértelmezése szerint – magyarázta Spät Eszter.

Gyakran indítottak büntetőexpedíciót ellenük, a korai időkben például, ha túlságosan megerősödtek a moszuli központi hatalommal szemben, vagy ha nem fizettek adót. Vallási okokból az Oszmán Birodalomban nem igazán érte őket támadás, egészen a XIX. századig, onnantól viszont több pogromot is elkövettek ellenük, ahogy általában más vallási kisebbségek, így az örmények, az asszír keresztények ellen is – világított rá a kutató. ¬ Keresztes Imre