Szellem | plusz
Szellem plusz
Tartalomjegyzék
Film + A ranglétra alján

Egy tolvaj lánya

„Mrt engedtek ki a börtönből? Kit vertél át?” – kérdezi Sara az apjától, aki elfelejtette értesíteni a lányát, hogy szabadlábra helyezték. Véletlenül futnak össze az állástalanokat a munkaszerzésben segítő hivatalban, ahol a 22 éves Sara pár hónapos csecsemőjével jelenik meg. Egyedül neveli a babát, bár a gyerek apja fel-feltűnik a színen, de Sarával nem akarja összekötni az életét. A lány zsonglőrmutatványnak is beillően gondozza a gyereket, halláskárosultként a legalantasabb, alig fizető alkalmi munkák között ingázik, hogy megéljenek az ideiglenesen kapott szoclis lakásban. Szorgalmát, alkalmazkodókészségét végre méltányolják. Egy tiszta étteremben konyhai kisegítői állást kap. A lány korábbi sorsáról és talán az apának az egész estés mozi alatt homályban maradó bűnéről is többet árul el a katalán rendező, Belén Funes 2015-ös, Sara a la fuga (Sara szökésben) című rövidfilmje, amelyben a már akkor is magára hagyott, állami gondozásban nevelkedő, 15 éves lányt csak hitegeti az apja. Most, hét év után is ígér neki fűt-fát, például azt, hogy jó emberré válik. De Sara már megtapasztalta, hogy a notórius hazudozó olyan, mint az alkoholista, csak ritkán szabadul a szenvedélyétől. Ezért is akarja megszerezni a gyerekotthonban élő hétéves öccse felügyeleti jogát. Bizonyos kötelékeket azonban keserves elszakítani. „Az arcomon hordom” – utal Sara a családi kapcsolat jeleire. Amik látszanak is a vásznon, hiszen a két főszerepet apa és lánya, Eduard és Greta Fernández játssza a társadalmi ranglétra alján elhelyezkedők sorsát kendőzetlenül, ám empátval érzékeltető filmben.

Pannonia Entertainment