Tech + tudomány hírek
Tech + tudomány hírek
Tartalomjegyzék
TŐZSDEI SZÖVEGELEMZÉS

Kiolvasták az újságból

Ha tisztességesen írják a pénzügyi híreket, szinte megjósolható belőlük a tőzsde alakulása. Számítógépes szövegelemzés alapján jutott erre a következtetésre Leland Bybee amerikai közgazdász és több kollégája. A tekintélyes The Wall Street Journal (WSJ) több mint háromnegyed mill cikkének szövegét táplálták be az 1984–2017 közötti évekből. A szerzők szerint ez az egyik leghatalmasabb gazdasági szöveggyűj­temény (korpusz), amelyet valaha is elemeztek. Kiderült, hogy a rövid távú tőzsdei mozgások 25 százaléka előre jelezhető a hírek alapján. Ez messze van a 100 százaléktól, de érdemes emlékeztetni Burton Malkiel amerikai közgazdászprofesszor sokat idézett és utóbb különféle kísérletekkel is alátámasztott, 1973-as tételére, amely szerint ha majmok bekötött szemmel dartsnyilakat dobálnak a részvények listájára, az ennek alapján összllított portfól jobban teljesít, mint a tőzsdei szakértők pakettje. Bybee és kollégái kiemelik annak szerepét is, hogy a WSJ szakújságírói épp azoknak írnak, akik a gazdaságot alakítják, ráadásul megbízható forrásokra támaszkodhatnak. A tanulmány szerzői szerint a hírelemzésük jobb rövid távú tőzsdei előrejelzés, mint több hivatalos, országos adatgyűjtés. A szokásos közhellyel élve Bybee a tőzsdei előrejelzés szent gráljának nevezte azt, ha sikerülne a WSJ és több más hírforrás bevonásával valós idejű modellé alakítani a most bemutatott elemzést.