Szigorítások szezonja

A gyorsuló infláció megfékezése reményében harminc bázisponttal, 2,4 százalékra növelte a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács, és ennyit fizet az egy napra nála elhelyezett betétek után is. A hetente egyszer meghirdetett egyhetes jegybanki betétre múlt csütörtökön csaknem 8200 milliárd forintnyi ajánlatot fogadott el, 3,3 százalékos kamatozás mellett; voltaképpen ez tekinthető az irányadó kamatnak. „A kamatemelés addig folytatódik, amíg az inflációs kilátások a jegybanki cél körül stabilizálódnak” – nyilatkozta a döntés után Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Egyúttal bejelentette, hogy a jövőben az MNB sem vállalati kötvényeket, sem állampapírokat nem kíván venni, így pumpálva pénzt a gazdaságba – leszámítva azt az esetet, ha a stabilitás érdekében be kell avatkoznia a piacon. A jegybank szerint jövőre 4,7–5,1 százalék között alakulhat az infláció. Szigorított a kormány is: egyes beruházások startját elhalasztotta, hogy összesen 350 milliárd forinttal növelje az idei pénzügyi tartalékait. Novemberben az államháztartás hiánya több mint ezermilliárd forinttal nőtt, ezzel a január–novemberi deficit 150 milliárdnyira megközelítette az éves célt jelentő 4078 milliárd forintot.