Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
Tartalomjegyzék
OLTÁS KONTRA OMIKRON

Kevesebb megbetegedés

Mivel az Európa-szerte dominánssá váló omikron-varns, bár sok embert elér, kevésbé súlyos megbetegedést okoz, a koronavírus-járvány relatíve kedvezőbb irányt vett – mondta Wikonkál Norbert Miklós, a Honvédkórház főigazgatója az M1 tévécsatornának. Miközben lassan mérséklődik a negyedik hullám, szerinte hamarosan így is elindul az ötödik. Az Európai Gyógyszerügynökség két Covid-ellenes tabletta engedélyezését javasolta: a Pfizer paxlovid és a Merck molnupiravir hatóanyagot tartalmazó, otthoni felhasználásra szánt kapszulájáét. Bár korábban a magyar kormány az árakra hivatkozva kimaradt a májusban elindított legújabb uns vakcinabeszerzésből, most kiderült: mégis részt vesz benne. Orbán Viktor év végi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy 9,5 mill Pfizer-vakcinát rendelnek, melyből másfél mill 5–11 éveseknek lesz beadható. A Transparency International által az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettől kiperelt, a Szputnyik V engedélyezéséről szóló dokumentumokból kiderült, hogy az orosz vakcinával szemben számos fenntartásuk volt a magyar szakembereknek. Mint írták: a „teljes körű helyes laboratóriumi gyakorlat megállapítására és ellenőrzésére nem volt lehetőség”, illetve több lényeges vizsgálat hnyzott az engedélyezése előtt. A dokumentumból az is kitűnt, hogy egyes ampullák hatóanyag-tartalma közt háromszoros is lehet az eltérés, és ennek a vizsgálata pontatlan volt. Az informáck azért kerültek nyilvánosságra, mert az OGYÉI rosszul takarta ki azokat. Szél Bernadett független képviselő hba fordult Merkely Bélához a kórházban ápolt és elhunyt fertőzöttek átoltottsági arányát firtatva, a Semmelweis Egyetem rektora azt válaszolta, nem kezelnek adatokat a kért formában. Holott ő októberben a négy egyetemi klinika adataira hivatkozva állította, hogy kizárólag 65 év alatti oltatlanok vannak lélegeztetőgépen. Döntött az Európai Bizottság: minden tagállamban egységesen kilenc hónapig lesz érvényes a digitális uns Covid-igazolvány. Közben újabb ismert áldozatot szedett a járvány: Damu Roland hétfőre virradóra hunyt el. A decemberben kórházba került színész utolsó, novemberi interjújában az ATV-ben azt mondta: tüdőgyulladása van, és nagy a baj, de a részletekről nem akart beszélni.