Apillanatműve

„Az írás eszköz az élet megragadásához, megértéséhez, megmutatásához. Nem szép könyveket akarok írni, hanem igazakat” – vallja a kortárs francia regény egyik meghatározó alakja. Önéletrajzi ihletésű művei sokat elárulnak az 1945 utáni évek francia társadalmáról és benne a francia nők helyzetéről. Annie Ernaux munkásból magát kereskedővé felküzdő családban született a normandiai Lillebonne településen, 1940-ben. Anyja kávéházat és fűszerboltot vezetett. Ernaux-t humán érdeklődése, irodalomszeretete a Roueni, majd a Bordeaux-i Egyetemre vitte, ahol pedagógusnak tanult, később modern irodalomból is diplomázott. Irodalmat tanított, mielőtt a francia oktatási minisztérium távoktatási központjába került. Kétgyerekes anyaként jelentette meg első regényét 1974-ben, Les armoires vides (Üres szekrények) címmel a neves Gallimard Kiadónál. Egy abortuszon átesett bölcsészhallgatóról szól, a vidéki és a városi értelmiségi lét közötti ellentmondások megéléséről. „Ha képes vagy arra, hogy titokban könyvet írj, akkor arra is képes vagy, hogy megcsalj” – közölte vele a férje, akitől elvált. A most 81 éves francia írónő eddig 23 könyvet és számtalan publikációt jelentetett meg. Visszatérő témái között szerepel szülei társadalmi előmenetele, a házassága, szexuális és romantikus kapcsolatai, titokban elvégeztetett abortusza, Alz­heimer-kórban szenvedő anyja sorsát kísérő naplója, édesanyja halála, időskori mellrákja. Ernaux magnum opusának a Franciaország történelmének hatvan évéről készített freskóját, a 2008-ban megjelent Éveket tartják. Ezzel robbant be az angolszász nyelvterületre is, 2019-ben Booker-díjra jelölték, a regényt több mint tizenöt nyelvre lefordították. A párizsi irodalmi elittől távol tartja magát, publicisztikáiban viszont rendszeresen társadalmi, közéleti kérdésekben nyilvánul meg.