Johann Sebastian Bachnak nem kellett évszázadokat várnia az elismerésre, halála után nyolcvan évvel revelációként hatott a művészete. Mindez Felix Mendelssohn-Bartholdynak köszönhető, aki 1829. március 11-én mutatta be a Máté-passiót a berlini Singakademie-n. Bachot ugyan Haydn, Mozart, illetve Beethoven is nagy becsben tartotta, ám művészete 1829-ig mégis jórészt ismeretlen maradt. Beethoven azt mondta róla, hogy „nem pataknak (Bach), hanem tengernek (Meer) kellene neveznünk”, s egyik, 1801-ben kelt levelében a „harmónia ősatyjának” írta le. Műveinek alig több mint a fele maradt az utókorra, mivel kottáinak jó részét sokáig nem adták ki, és halálával az enyészeté lettek. Újrafelfedezésében a Mendelssohn család járt az élen. Felix apja már 1810-ben a Singakademie-nek ajándékozta Bach fiának, Carl Philipp Emanuel Bachnak a hagyatékát, a Máté-passió kottáját a zeneszerző a nagymamájától kapta meg, és a művet bemutatta Berlinben. A híres Brandenburgi versenyeket 1835-ben adták elő először, s ettől kezdve Bach a zeneművészet csúcsára emelkedett.
Vivaldi nevét és műveit a maga korában jobban ismerték, mint a lipcsei templomi kántor Bachét, mert a kottáit kiadta. Paradox módon Bachnak tulajdonítható, hogy Vivaldit a XIX. század második felében újrafelfedezték. Bach annyira csodálta az itáliai zeneszerző művészetét, hogy több átiratot készített zeneműveiből. Ezeket a nagy Bach-reneszánsz melléktermékeként adták ki újra. Vivaldi igazi áttörése az 1920-as években kezdődött, amikor előbb egy szerzetesi gyűjteményben, majd egy grófi családnál számtalan partitúráját fedezték fel. Leghíresebb műve, a Négy évszak későn vált azonban ismertté, első rádiófelvétele 1939-ből való, lemezre pedig 1942-ben került.
Az írók, filozófusok újrafelfedezésének klasszikus esete Arisztotelész műveinek középkori megismerése, ez máig döntő hatással van a filozófiai gondolkodásra. A középkorban és a reneszánszban rajta kívül számos ókori szerzőt „fedeztek fel”, mint például Francesco Petrarca Titus Liviust, vagy 1414-ben a humanista Poggio Bracciolini a római építész Vitruvius téziseit, amelyek a reneszánsz építészet alapművévé váltak. Az írók közül Shakespeare esete a jó példa, aki halála után másfél évszázadig ismert szerzőnek számított ugyan, de mai kultuszát a romantika kori „újrafelfedezése” hozta meg.
A magyarok közül Zrínyi művei szintén mintegy másfél évszadon át porosodtak, mígnem Kazinczy Ferenc 1817-ben meg nem jelentette Zrínyi Miklós minden munkáji című művét. A magyar reformkor irodalmára, Kölcsey Ferenc, Berzsenyi Dániel és Vörösmarty Mihály költészetére a Zrínyi-kultusz erősen hatott. Balassi Bálint felfedezése később, a XIX. század második felében történt meg, addig csak vitézi és vallásos költeményeit ismerték. Akkor került elő közel háromszáz év után a Radvánszky család könyvtárából az úgynevezett Balassa-kódexben számtalan szerelmes verse. Arisztokrata körökben ez nyilván elterjedt volt, mert Zrínyi Miklós csáktornyai könyvtárában „Gyarmati Balassa Bálint fajtalan éneki” címmel katalogizálták. Balassi Szép magyar komédiájának teljes szövege pedig csak 1958-ban került elő, bár nyomtatásban már a XVII. század első felében megjelent, azonban nem maradt fenn belőle példány.
