Bodor Ádám: Az értelmezés útvesztői
„Ebben a könyvben minden benne van, amiről nem szerettem volna írni” – állította új interjúkötete bemutatóján a kolozsvári születésű, rendszerint szűkszavú, zárkózott Bodor Ádám. Az elmúlt 18 évben adott 30 interjújából választotta ki országos orgánumok újságíróival folytatott 15 párbeszédét. Néhány esetben kibővítette a válaszait, de nem változtatta meg azok tartalmát. A börtön szaga című korábbi, Balla Zsófiával készített beszélgetőkönyve az életútjáról szólt, a mostaniban inkább műhelytitkokat tár fel, bár egyebek mellett megosztja azt a szinte akciófilmbe illő jelenetet is, ahogy 17 éves korában hegyivadász-kommandó fogta el a Radnai-havasokban, és államellenes összeesküvés vádjával letartóztatták. A síelés továbbra is kedvelt elfoglaltsága, de fiatalon sörrel és cigarettával vagy Campari-dzsússzal is szívesen lazított. A kötet első beszélgetése a Kossuth-díja kapcsán készült 2003-ban. Mind a művei számában, mind terjedelemben visszafogott œuvre-jéről akkor így nyilatkozott: „Az író, ha ad magára, nem ír meg akármit... Lehet, mint életművet ezt az utókor majd kevesli, de nekem ez idáig pont ennyi volt halaszthatatlanul fontos. Néhány könnyen feledhető könyvvel most semmiképp nem jobban, legfeljebb kényelmetlenül érezném magam.” Egy évvel később ő is kilépett a Magyar Írószövetségből, tiltakozásul Döbrentei Kornél rasszista megnyilatkozásai ellen. Erre így reagált egy ÉS-interjúban: „Nem vagyok zsidó, tehát azt, amiről beszélünk, éppen nem volna okom érezni, magamra venni, de ez a légkör körülvesz, és ez polgári méltóságomban igenis érint.” Ha a közéletre reagált is, műveiben nem lett téma, helyszín Budapest, ahol negyven éve lakik. Fogékonysága az abszurdra fiatal korában, a Ceausescu-érában alakult ki, és szerinte „a lét megélése, tudomásulvétele egy diktatúrában és egy demokráciában pont olyan boldogtalan tud lenni, mint a zsarnokság körülményei között.”
