Philippe Cezanne

Portré

2022. január 13.

Fazekas IstvÁn

Philippe Cezanne

művészeti szakértő

„Szerencsés vagyok, hogy remekművek társaságában tölthetem az életem, de persze nem árt hozzá némi született szimat” – magyarázza a műértés titkát Paul Cezanne 80 esztendős dédunokája. Nimes-ben született festőművész apától, aki egy időben Riviére néven szignózta a képeit. „Az állandó hasonlítgatás a híres nagyapával megkeserítette az életét, idővel felhagyott a festészettel.” A háztartásbeli anya még két gyereket nevelt. „Párizs és Fontainebleau között ingáztam gyerekkoromban, a nagyszüleim vidéki házában éreztem jól magam.” Apja nyitott egy könyvesboltot Párizsban, első kiadásokat árult. „Az üzletben töltött tanoncéveim után jött a katonai szolgálat.” Így került több mint két évre Algériába. „Bár egyetemre nem jártam, az én festészeti egyetemem a Durand-Ruel galéria volt.” Itt, az egyik legfontosabb műkereskedésben tanulta ki a kiállításszervezést, a műtárgy-értékesítést: „A legszebb francia kollekciók fordultak meg a kezeim között.” Tizenkét év után, 1975-ben önállósította magát, festmények felkutatásával, kiállítások szervezésével foglalkozott. Művészeti szakértőként számos nagy kiállításnál (Renoir, Monet, Degas) közreműködött. 1974-től részt vett az összes jelentős Cezanne-kiállítás bizottságában. 1998-ban létrehozta dédapja szülőhelyén, Aix-en-Provence-ban a Paul Cezanne Társaságot, amelynek 2008-tól tiszteletbeli elnöke.

Felesége, Francoise „kreatív, sokoldalú nő”, pénzügyi szakértő, amúgy szenvedélyes Cezanne-rajongó. Egyik fiuk kommunikációs szakember, a másik restaurátor, a lányuk számvitellel foglalkozik. Sportos életmódja része a síelés, a hegymászás, a túrázás. Kedvenc hobbija a főzés – „nagyanyám provanszál ételei a kedvenceim. Otthon is én viszem a konyhát.”

¬ Ön ékezet nélkül írja a nevét, és azt szeretné, ha nagyapja nevét is így írná a világ, mint ez a mostani budapesti Cezanne-tól Malevicsig, Árkádiától az absztrakcióig című kiállításon meg is valósult. Miért olyan fontos a provence-i írásmód?

Csupán azt szeretném, ha végre helyesen írnák le a nevét. Be is nyújtottam az államügyészhez egy kérelmet erről. Hat nemzedékre visszamenően családi iratokkal támasztottam alá, hogy senki sem használt az e betűn ékezetet. Nagyapám idején, Párizsban egy kiejtésbeli szabály miatt került az ékezet a nevére, de erre már semmi szükség.