Aganccsalafalnak

Bár történészek szerint a kerítésépítés hosszú távon nem oldja meg a problémákat, világszerte gőzerővel emelik a határfalakat. Az ezredforduló óta robbanásszerűen nőtt a számuk, 16-ról 90-re – számolta ki tavaly augusztusban, a berlini fal felhúzásának 60. évfordulóján a Deutsche Welle. Összesített hosszuk már 30 ezer kilométer fölé kúszott. A kontinensek közül Ázsia a csúcstartó, ott található az országokat elválasztó kerítések és falak több mint fele. Az építők elsősorban a migrációt, a terrorizmust, a (drog)csempészetet vagy a különféle határvillongásokat és -vitákat próbálják így megoldani. Magyarország a déli határszakaszán felépített 175 kilométer hosszú kerítésével inkább a sereghajtók közé tartozik. India például összesen 6500 kilométeren zárta le a határait három ország (Pakisztán, Mianmar és Banglades) felé, Izrael lényegében teljesen körbekerítette magát, Marokkó pedig a megszállt Nyugat-Szahara kellős közepén a világ egyik leghosszabb, 2700 kilométeres falrendszerét építette fel.

A határzárakon többnyire kerítés és szögesdrót valamiféle – sokszor igen összetett – kombinációját kell érteni. De többfelé használnak tömör vasbeton elemeket, mint például Izraelben (a Ciszjordániát elkerítő fal több tíz kilométeren át áll 8 méter magas blokkokból) vagy a török–szír határon (ott a „csupán” 3 méteres falakra még egyméternyi szögesdrótot is tettek). Az említett nyugat-szaharai létesítmény a sivatagban főleg homokból és kőből készült, a hozzá tartozó szögesdrótokat pedig 9 millió taposóakna is kiegészíti. Az Egyesült Államok nem szabványosította a kerítést, így a szögesdróttól a betonig majd’ kéttucatnyi megoldás tűnik fel a több mint 3 ezer kilométeres, nagyjából egyharmadán lezárt mexikói határon. A legriasztóbb az 5,5–8 méteresre is kiemelkedő, sűrű acélrudakból álló fal (ehhez hasonlót terveznek Lengyelországban). Pakisztán rendhagyó megoldással kísérletezik az afgán határon: jelenleg is ássa a 4 méter mély, 5 méter széles árkot a 2670 kilométeres szakaszon.