Szellem | plusz
Szellem plusz
Tartalomjegyzék
Könyv + Glasgow nehezen ereszt el

Douglas Stuart: Shuggie Bain

A szegénységben nincs semmi. A szegénység mindössze adat, annak jelölése, hogy innen nehéz feljebb lépni, de van még hová elromlani. Az 1980-as évek Glasgow nehéz korszakaiból is az egyik legrosszabb. A bányák, az acél- és hajógyárak egyszerre szűnnek meg. A férfiak utcára kerülnek, nincs miből törleszteni a katalógusokból vásárolt áruk részleteit. Az élet kedden kezdődik, ekkor fizetik a megalázó, pár fontos segélyt, aminek a hivatalos kalkulác szerint egy hétig kellene kitartania. Azonban Glasgow nagy részén a hét valójában péntek estig tart, és mindig ugyanazzal telik: ivászattal. A Royal Infirmary kórházban, ahol a köznép születik és meghal, a Celtic–Rangers-meccseket lezáró késelések után, a protestánsok büszke és provokatív felvonulásának délutánján és a segélyfizetés napján a törékeny ápolónők részeg férfiakkal birkóznak. Utána hazamennek, hogy az ágyban megadják magukat. A legtöbb családban valamennyi felnőtt iszik, Bainéknél csak az egykor csodálatos szépségnek számító és tulajdonképpen még most is vonzó Agnes. Douglas Stuart első regénye, a tekintélyes Booker-díjjal kitüntetett Shuggie Bain egy ötéves f szemszögéből mutatja be azoknak az embereknek a megindító történetét, akiken több az ütésnyom, mint az ölelés bársonyos nyomai. Shuggie a súlyosan alkohol­függő, a maga mítoszát kétségbeesetten fenntartani akaró anyjával, a testvéreivel és a nagyszüleivel egy doh- és káposztaszagú lyukban él, aztán a taxis és kurvapecér egy olyan helyre költözteti őket, ahol még több reménytelen ember vegetál, majd az apa lelép egy összkomfortos nő miatt. A Greskovits Endre fordításában olvasható Shuggie Bain felemelő felnövéstörténet, szenvedélyes vallomás az otthonról, a szerelemről: legyen az bármennyire sivár, mindig felszámítja az elszakadási kísérletek árát.

Park Kiadó