Két vállalatának ügyvezetéséből is visszavonult Gansperger Gyula, aki a nyáron rávette az ellenzékkel szimpatizáló volt kormányfőt, Bajnai Gordont, hogy találkozzon a budapesti Városháza potenciális vevőjével, Ruszlán Rahimkulovval. Gansperger éppen akkor vált meg vezető tisztségétől, amikor a kormánypárti sajtó naponta szivárogtatott részleteket azokról a tárgyalásokról, amelyek azt próbálták alátámasztani, hogy a Fővárosi Önkormányzat vezetői el akarják adni a Városháza épületét. A Ganz Járműjavító és Karbantartó Kft.-ben november végén, a Ganz Kapcsoló- és Készülékgyártó Kft.-ben december elején szűnt meg az ügyvezetői pozíciója. A változást csak most jegyezték be, viszont egy ausztriai székhelyű vállalaton keresztül mindkét cégben tulajdonos maradt. Gansperger öt évvel ezelőtt kezdett el a patinás nevű Ganz-cégek feltámasztásával foglalkozni, a kapcsológyár forgalma már a kétmilliárd forintot is meghaladja, a járműjavító viszont még csak egy éve működik. Ez utóbbiban tulajdonostárs Grácsmann Tibor is, aki Kövér László házelnök egykori gimnáziumi évfolyamtársaként a kilencvenes években éppúgy részt vett a Fidesz vagyonának megalapozásában, mint ahogy a párt könyvelőjeként Gansperger is.