Szerénykedők

Nem sokat változott az elmúlt évben Orbán Viktor és Márki-Zay Péter pénzügyi helyzete. A kormányfő visszafizette feleségével közös hitelét, emellett a felerészben általa tulajdonolt XII. kerületi családi házukat és felcsúti nyaralójukat tüntette fel vagyonnyilatkozatában. Az ellenzéki kormányfőjelölt is 50 százalékban birtokolja hódmezővásárhelyi otthonukat, emellett a könyvgyűjteménye növekedett száz darabbal. A korrupciógyanú miatt lemondásra kényszerült Völner Pálnak – a gyanúban szereplő 83 milliós kenőpénz elfogadása ellenére – a dokumentum szerint a korábbi megtakarításai is eltűntek, és a készpénzállománya is megcsappant. Varga Judit miniszter sem tüntetett fel a félévnyi képviselői fizetésnél több megtakarítást, ahogyan az állítólag a férjétől kapott elhíresült, másfél milliós óráját sem. Rogán Antalnak az előző évi több mint kétszeresét, 408 millió forintot fialt autentikációs találmánya (erről és más képviselői vállalkozásokról Cégvilág rovatunkban írunk bővebben), tartozása és megtakarítása egyaránt csökkent, az azonban csak valószínűsíthető, hogy továbbra is a vizsgabotrányba keveredett kabinetfőnöke édesapjától bérelt luxuslakásban lakik. Lázár János a tavalyinál hárommal több, 36 ingatlan tulajdonosa részben vagy teljesen, erdők és szőlők mellett hódmezővásárhelyi háza is szerepel a listán. Képviselői tiszteletdíjához hozzáadódott a gödöllői egyetem mögött álló kuratóriumban viselt tagságért kapott havi egymilliós fizetés. Áder János számlája közel hatmillió forinttal gyarapodott, lakáshitelét négymillióval csökkentette. Ungár Péter korábbi 18 milliós számlája közel hatmillió forinttal apadt, ahogy a diplomaügye miatt az MSZP-ből kirakott Bangóné Borbély Ildikónak is elfogyott a tavaly feltüntetett hárommilliós készpénzállománya. Az idei nyilatkozatok ismét megerősítették: vagyonbevallásokból lehetetlen képet alkotni a képviselők tényleges javairól.