A járvány problémát és mentséget is jelent Kína számára, amely úgy rendezhet védőburokba zárt téli olimpiát, hogy onnan az ország modern nagyhatalommá emelkedését illusztráló képek kerüljenek a nézők elé. Az pedig, hogy a világ mit gondol a színfalak mögötti autokráciáról, már nem érdekli a saját útja üdvözítő voltát hirdető Pekinget.
A téli olimpia és paralimpia kabalafigurája tortán. Cukormázba csomagolva
AFP
Hitlermásikolimpiája
Adolf Hitler az 1936-os téli játékok megnyitóján. Hamis kirakat
Bundesarchiv / Hoffmann, Heinrich
A Leni Riefenstahl által forgatott, vizuális újításaiért dicsért, 1938-as dokumentumfilmben megörökített 1936-os berlini nyári olimpia árnyékában rejtőzik, hogy a Harmadik Birodalom fél évvel korábban a téli játékoknak is otthont adott. Mindkét esemény rendezési jogát a weimari köztársaság kapta meg 1931-ben, ám Hitler hatalomra jutása után a modern kori olimpiák 1896-ban kezdődött történetében első alkalommal került szóba a bojkott ötlete, amit most az emberjogi szervezetek Pekinggel kapcsolatban is sürgettek. A távolmaradás az időben előbbi téli játékokkal szemben merült fel, amelyeknek az osztrák határhoz közeli, bajorországi Garmisch-Partenkirchen adott otthont.
Hitler a téli olimpiát főpróbának tekintette a sokkal nagyobb hatásúnak szánt nyári előtt, ezért mindent megtett a bojkott elkerülésére. A bajor hegyvidéket jól ismerték a náci vezetők, az elbukott 1923-as müncheni sörpuccs után Hermann Göring Partenkirchenbe menekült, ahol ellátták a lőtt sebét, 1933-ban pedig a városka díszpolgárává nyilvánították. Hitler a környéken akart birtokot venni, de az eladó kikosarazta, így Berchtesgadenben építtette fel a sasfészkét. Azt viszont kancellárként parancsba adta, hogy az olimpiára készülve a szomszédos Garmisch és Partenkirchen 1935. január 1-jével egyesüljön.
A külföld szemében Németország még nem tűnt olyan szörnyűnek, mint néhány évvel később, noha a dachaui koncentrációs tábort 1933-ban már létrehozták a politikai foglyok számára, és 1935-ben megszülettek a zsidókat az állampolgárságuktól megfosztó és másodrangú emberekké nyilvánító nürnbergi törvények. Garmisch-Partenkirchen élen járt az antiszemitizmusban, már 1933-ban megjelentek a „zsidók nemkívánatosak” feliratok, egy évre rá pedig megtiltották a jiddis nyelv hivatalos használatát, a zsidók pedig nem bérelhettek vagy vásárolhattak ingatlant a városban.
A szervezőbizottság elnöke, Karl Ritter von Halt aggódó levelet írt Berlinbe, miután bejárta a világot egy angol újságíró fényképe arról a feliratról, amely a partenkircheni síklubból kitiltotta a zsidókat. Rögtön el is rendelték, hogy az antiszemita jelzéseket és posztereket tüntessék el, az SA és az SS embereinek pedig parancsba adták, hogy a barna ingük és a fekete egyenruhájuk helyett bújjanak helyi viseletbe. A bojkott gondolata a leghatározottabban az USA-ban merült fel, ahol az amatőr sportolók szervezetét irányító, ír származású, katolikus Jeremiah Titus Mahoney állt a törekvés élére.
Az amerikaiak garanciát akartak arra, hogy a zsidó sportolókat nem különböztetik meg hátrányosan, amire Berlinben cinikusan azt válaszolták, hogy az olimpiára a helyi klubok nevezik az amatőr versenyzőket, és ha nem vesznek fel a tagjaik közé zsidókat, arról ők nem tehetnek. A náci rezsim ugyanakkor gondoskodott arról, hogy mutatóban legyen prominens zsidó az olimpikonok között: a téli játékokon ő volt a jégkorongozó Rudi Ball (Berlinben ez a szerep Helene Mayer vívónőnek jutott). A bojkott veszélye akkor hárult el, amikor az USA olimpiai bizottságának elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) későbbi elnöke, Avery Brundage az 1935. decemberi szavazáson legyőzte a Mahoney-tábort, mondván, neki megfelelnek a németek által adott garanciák, s nem tapasztalta, hogy hátrányosan megkülönböztetnék a zsidó sportolókat. Brundage 1934-ben személyesen is meglátogatta a Harmadik Birodalmat, amely igyekezett a legjobb arcát mutatni neki, még Hitler is vendégül látta az öttusában és tízpróbában az 1912-es stockholmi olimpián rajthoz állt amerikai sportvezetőt.
A negyedik téli olimpia – amit az eseményt egykor a „zsidók és szabadkőművesek ötletének” nevező Hitler nyitott meg – sikeres volt, 28 ország összesen 646 sportolóját küldte el a versenyekre, amelyek 11 napra, a városban mindenütt lobogtatott horogkeresztes zászlók közepette, látszólag befogadóvá tették a Harmadik Birodalmat és Garmisch-Partenkirchent. Ez nem tartott sokáig. A játékok zárása után két hét sem telt el, és a náci hadsereg bevonult a Rajna-vidékre, amivel nyíltan megszegte a versailles-i békeszerződést. Garmisch-Partenkirchenben visszakerültek az antiszemita jelzések, és az 1938-as Kristályéjszakát követő napon a városban maradt mintegy félszáz zsidó néhány órát kapott, hogy szedje a sátorfáját.
A NOB számára mindez nem jelentett túl nagy problémát, mert miután Japán 1937-ben megtámadta Kínát, az 1940-es téli olimpia rendezési jogát elvették Szapporótól, és Garmisch-Partenkirchennek adták, de az eseményt a második világháború kitörését követően törölték. Az 1936-os olimpia kedvelt síparadicsommá tette a bajor várost, amely a síugró négysáncverseny egyik állomása. A helyi stadion Von Halt nevét viselte 2006-ig, amikor az odalátogatók tiltakozását meghallgatva átkeresztelték. Von Halt ugyanis nemcsak az 1936-os téli játékok szervezéséért felelt, hanem már 1933-ban a náci párt és az SA tagja lett, a Deutsche Bank igazgatótanácsi tagjaként pedig a pénzintézet nevében támogatta a magát Heinrich Himmler barátainak nevező csoportot. 1944-ben a Harmadik Birodalom első számú sportvezetőjévé nevezték ki, a náci rezsim bukása után a szovjetek Buchenwaldban tartották fogva. Onnan csak akkor engedték ki, amikor Brundage ezt a Szovjetunió NOB-tagságának feltételéül szabta. Von Halt 1951–1961 között a nyugatnémet olimpiai bizottság elnöke volt, 1964-es halála után Garmisch-Partenkirchenben temették el.
