A Habsburgok és a zsidók

„Redl tehát nem azért hazaáruló, mert zsidó volt, hanem azért lett zsidó, mert hazaáruló volt.” Ekként szólt hozzá a (Habsburg) birodalmi botrányt kavart ügyhöz egykoron, 1913 júniusában az Egyenlőség című lap. A heti glossza egy álhírre reflektálva egyszerre volt támadó és védekező, miután kiderült, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia kémfőnökhelyettese valójában a cári Oroszország javára kémkedett, s a kínos ügyet rövidre zárandó az ezredest – „a legmagasabb körök hallgatólagos jóváhagyásával” – öngyilkosságra kényszerítették. Ezt követően pedig az a szóbeszéd terjedt (terjesztetett?) el, hogy tulajdonképpen nincs is min csodálkozni, hisz Alfred Redlben izraelita ősök vére keringett. Noha az ez irányú kutatások ezt a feltételezést megcáfolták, a stigma maradt. Olyannyira, hogy Szabó István 1985-ös, Redl ezredes című filmje – az Oscar-díjas rendező önmeghatározása szerint „a történelem által inspirált” fantáziája is – erre a fikcióra épített. Redl 1913-as históriáját Schweitzer Gábor jogtörténész A Habsburg Birodalom megingása és összeomlása című tanulmányában az egyik riasztó előjelnek aposztrofálta. A szerző további példákat is felidéző esszéje a zsidó politikai és kulturális folyóirat ez évi első, tematikus számában jelent meg, többek között Habsburg György nyilatkozatának szomszédságában. Gadó János pontos kérdéseire a kormányképviseletet mind kínosabb helyzetben is vállaló párizsi magyar nagykövet ugyan diplomatikusan kitérő válaszokat ad, csupán az „agresszív nacionalizmustól” való elegáns elhatárolódásra talál módot.