Világ | 7 nap
Világ 7 nap
Tartalomjegyzék
II. ERZSÉBET 70 ÉVE

Kivételes jubileum

Hétfőn Londonban és a skóciai Edinburghban ágyúlövésekkel jelezték annak a jubileumi évnek a kezdetét, amelyben azt ünneplik, hogy II. Erzsébet királynő hetven éve lépett trónra. A Nagy-Britannia történetében legtovább uralkodó II. Erzsébet 1952. febrr 6-án vált királynővé, amikor apja, VI. György 56 éves korában, tüdőrák következtében meghalt. Egyikőjük sem lett volna uralkodó, ám VI. György bátyja, VIII. Edward 1936-ban, alig több mint tíz hónap után lemondott a trónról, hogy elvehesse az elvált, amerikai Wallis Simpsont. A királynő vasárnapi évforduló alkalmából kiadott közleménye is jelezte, hogy 95 éves kora ellenére sem áll szándékában lemondani a trónról legidősebb fia, a 73 éves Károly walesi herceg javára. Első alkalommal fejezte ki viszont „őszinte reményét”, hogy Károly második neje, a 74 éves Kamilla lesz a király feleségének kijáró Queen Consort (királyné) cím birtokosa, tehát nem kell majd brnie a Princess Consort titulussal. Kamillát a brit közvélemény nehezen fogadta el, mert neki tulajdonították, hogy szétesett Károly, illetve a válásuk után egy évvel, autóbalesetben elhunyt Diana hercegnő házassága. II. Erzsébet a trónra lépésének napját nem ünnepli, mert az azonos az apja haláláéval, a hivatalos „platinum évfordulóra” a június 2–5-ei hétvégén kerül majd sor az országban.