Magyarország | 7 nap
Magyarország 7 nap
Tartalomjegyzék
ÁLLAMFŐJELÖLÉS

Van másik

A Márki-Zay Péter által favorizált Iványi Gábor metodista lelkész helyett Róna Péter 79 éves jogász-közgazdász lett a közös ellenzéki köztársaságielnök-jelölt. Sajtóhírek szerint a Jobbik állt ellen Iványi jelölésének, aki Orbán Viktor két gyermekét is keresztelte, és fontosnak tartotta volna, hogy élhessen az Országgyűlésben a 15 perces felszólalás lehetőségével. A jelölésnek amúgy csupán szimbolikus tétje van: a Fidesz-kétharmad március 10-én percek alatt megválasztja majd Novák Katalint, a párt korábbi alelnökét az államfői posztra. Róna Péter az oxfordi – az alapító dominikánus rend teológiai és filozófiai hagyományait követő – Blackfriars Hall professzora. 1956-ban emigrált az Egyesült Államokba, gazdaságtörténészi diplomája mellé az Oxfordi Egyetemen szerzett jogászvégzettséget. A bankszektorban dolgozott, a rendszerváltás után hazatért. Az Első Magyar Alap menedzsere, a hányatott sorsú NABI buszgyártó alapítója volt. Előadásokat tartott az ELTE-n; nyilatkozataiban a devizahiteleseket azzal bátorította, hogy „hibás terméket vásároltak” (ám ezt bírói ítélet nem erősítette meg). Korábban az LMP programtanácsának, illetve a párt Ökopolisz Alapítványának a társelnöke is volt. Jelölése megosztotta az ellenzéki szimpatizánsokat. „Végtelenül megtisztelő, hogy gondoltak rám, egy nagy feladat, nagy kihívás” – mondta a hvg360-nak.