MAGYAR BANKHOLDING: még egy kis rendezgetés
Változott a tulajdonosi háttere a Magyar Bankholding legkisebb részvényesének, és ez végeredményben azzal járhat, hogy Mészáros Lőrincnek egy kicsit még több befolyása lett az ország második legnagyobb bankcsoportjára. Miután az Orbán-kormány közreműködésével összepakolt „szuperbank” végső tulajdonosait jelentős részben magántőkealapok rejtik, csak bemondás alapján tudható, hogy a felcsúti milliárdos az egyik fő részvényese. Mészárosnak most valószínűleg még több részvénye lett. A Prime Finance Future Zrt. ugyanis nevet és tulajdonost váltott. Immár Opus Finance Future a neve, és míg eddig a Prime Finance Magántőkealap volt birtokon belül, addig most már a Mészároshoz tartozó Metis 2 Magántőkealap. A Prima Finance Kertész Tamás Józsefhez kötődik, aki a Media Fundamentum Zrt.-n keresztül a kormánypárti médiabirodalom, a KESMA alapítójának tulajdonosa. Az Opus Finance Future nem egész egy százalékban birtokosa a Magyar Bankholdingnak, amelynek két tagja március 31-étől egyesül: a Budapest Bank beolvad az MKB Bankba.