Tech + tudomány hírek
Tech + tudomány hírek
Tartalomjegyzék
FÁJDALOMCSILLAPÍTÁS NOSZTALGIÁVAL

Régen minden jobb volt

Az erős vágyakozás a múlt, a múltban átélt szép pillanatok, a múltbéli értékek után, azaz a nosztalgia sokféle érzést kelthet az emberben, boldogságot, szomorúságot, emellett akár fájdalomcsillapító hatása is lehet. Ez utóbbi megállapítás nem új keletű, azonban a Kínai Tudományos Akadémia kutatói kíváncsiak voltak rá, mi lehet e furcsa jelenség magyarázata, milyen idegi mechanizmusok állhatnak mögötte. 34 önkéntest vontak be a kísérleteikbe. Agyi tevékenységüket fMRI-szkennerekkel figyelték, miközben a gyerekkori emlékeket felidéző, nosztalgikus érzéseket ébresztő fotókat, illetve – kontrollként – semleges képeket mutattak nekik. Eközben fájdalmas hőérzetet keltettek az alkarjukon. Ahogy azt a korábbi eredményekből is sejteni lehetett, a nosztalgikus témájú képek egyfajta fájdalomcsillapítóként szolgáltak: a résztvevők kevésbé kellemetlennek ítélték a hőhatást, mint a kontrollcsoport tagjai. Ez az összefüggés azonban csak egy darabig tartott, minél erősebbre állították ugyanis a fájdalomszintet, annál kevésbé volt hatékony ez a fajta fájdalomcsillapítás, sőt a legerősebb fájdalomnál a nosztalgia már elveszítette bűvös erejét. A kutatók mindezt azzal magyarázták, hogy az erős fájdalom már több agyi erőforrást köt le, ezért csökken a hatása a nosztalgnak. (Amely egyébként a kutatók szerint azzal enyhíti a fájdalmat, hogy erősíti a köztiagy nagyobb részét alkotó, az információátvitelért és a fájdalommodulációért felelős talamusz aktivitását.) A The Journal of Neuroscience című folyóiratban közölt eredmények hozzájárulhatnak a nem gyógyszeres és pszichológiai fájdalomcsillapítás továbbfejlesztéséhez.