Melancholy Rooms – zenés magány nyolc hangra
Nincs megállás. Végig mozgásban van a forgószínpad, felváltva mutatja a hat helyiséget, amelyekben egy-egy magányos személy él és viaskodik a sorsával. „Hol csesztem el?” – adja meg a kezdőhangot Szirtes Ági a költözés jeleit magán viselő szobában. (Később, amikor ismét ráfordul a „dioráma”, lánya, Pálmai Anna jeleníti meg fiatalkori énjét.) Kevés a beszéd, az is csak emléktöredék, gondolatfutam teljesületlen vágyakról. Az előadás alatt, hol a színészek közreműködésével, hol anélkül folyton szólnak Bencsik Levente és Hunyadi Máté zenei idézetei, a barokk muzsikától az operaáriáig, a régi slágerektől a pop-rockig. Giliga Ilka díszletei minden szónál többet árulnak el az elszigetelt karakterekről. A második rekesz ketrec: a kísérleti alany Bolygó majom (Dankó István) szomorkodik benne. A következő élettér gardrób. Üzletember (Takátsy Péter) próbálgatja a tükör előtt a nyakkendőket, később majd más öltözékeket is. Szuterénhelyiség a negyedik szín: még az ajtóban veszi le a megérkező kórházi takarító (Lengyel Benjámin) a munkaköpenyét. Intenzív osztály előterére fordul a kép. Lehajított menyasszonyi ruha, a vőlegény (Tasnádi Bence) figyeli az életműködést jelző műszereket. Galéria az utolsó helyszín, a falon hatalmas kép, emberpár ölelkezik rajta, a címe: Orpheusz és Eurüdiké. Mellette ül a szatyrában kotorászó teremőr (Rezes Judit). Ahogy forog a színpad, az elrontott sorsok érintőlegesen egymásba fonódnak. A vőlegény, amikor a műszer az életműködés leállását jelzi, basszusgitáron kezd játszani és énekelni, utalva arra, hogy Orpheusz csodás harmóniákkal rábírta az alvilág őreit, hogy engedjék vissza Eurüdikét a földiek közé. Zárásként a teremőr helyébe a színpadra két év után visszatért Bodnár Erika ül. Ő az óriáskép alkotója. Monológjának a lényege: „visszatérni a legnehezebb”. A 27 éves Tarnóczi Jakab rendezése hagyja, hogy a röpke jelenetek, a pár szavas megszólalások, a zene, a látvány magával ragadja a nézőt, és ki-ki a saját meséjét kapcsolja hozzájuk. Kukk Zsófia dramaturggal kollektív alkotást hoztak létre: a résztvevők mindegyike alakított rajta. Így a színészek sem csak zseniális, koncentrált játékukkal járulnak hozzá a produkcióhoz.
