Rosszban a jót

Kapcsolatot talált az elszenvedett szívroham és a Parkinson-kór későbbi kialakulásának nagyjából 20 százalékkal kisebb kockázata között a dán Aarhusi Egyetemi Kórház kutatócsoportja. A szakemberek a dán egészségügyi rendszerben regisztrált, 1995 és 2016 között szívinfarktuson átesett több mint 180 ezer beteg adatait tekintették át, a kontrollcsoportba pedig 900 ezer résztvevőt vontak be. 21 évig követték nyomon a vizsgálat alanyait. Ez volt az első olyan kutatás, amely a Parkinson-kór kockázatát vizsgálta a szívrohamon átesettek körében, és egyelőre nem egyértelmű a válasz a két betegség közötti összefüggés miértjére. A szívinfarktus néhány klasszikus kockázati tényezőjét, például a dohányzást, a magas vérnyomást, a magas koleszterinszintet és a 2-es típusú cukorbetegséget korábban már összefüggésbe hozták a Parkinson-kór kialakulásának alacsonyabb kockázatával, így lehet, hogy az ezek közötti kapcsolat adja meg a választ a kérdésre. Mindenesetre a Journal of the American Heart Association című folyóiratban közzétett eredmény még a kutatókat is meglepte, különösen azért, mert korábban azt tapasztalták, hogy a szívinfarktust követően a neurovaszkuláris szövődmények (például a vérrög okozta stroke) vagy a vaszkuláris demencia kockázata jelentősen megnő. A továbbiakban változatosabb etnikumú csoportokra is kiterjesztenék a kutatást, miután a jelen minta elég nagy volt, de túlnyomórészt fehér embereket érintett.