CROZANT PROPERTY: balatoni nyár

A volt belügyi államtitkáré, Tasnádi Lászlóé lett Balatonlelle egyik vízparti telke, közvetlenül a jachtkikötő mellett. A politikai rendőrség egykori kémelhárítójának sokoldalú befektetőcége, a BLK Corporation Kft. megvette a Crozant Property Zrt.-t, amelynek székhelyét egyből át is helyezték a tóparti kisvárosba, a Köztársaság utca 40. alá. Ez az 5461 négyzetméteres telek ugyanis december óta a Crozant tulajdonában van, miután a cég eddigi birtokosa, a ReoCo Value Added Ingatlanalap – több más budapesti és balatoni ingatlannal együtt – megvásárolta az államtól. A ReoCo alapkezelője és a Crozant eddigi vezérigazgatója Jellinek Dániel milliárdos ingatlanbefektető, aki gyakran boltol az állammal és a kormányhoz közel álló üzletemberekkel. A balatonlellei villa egyébként nem volt kapós, több mint egy évtizede kínálgatta az állami vagyonkezelő, mire Jellinek megvette a 285 millió forintos kikiáltási áron, a Köztársaság utca 18. alatti, 1,5 hektáros területtel együtt. Mindkét ingatlanon több, bár nem jó állapotú üdülőépület is van, Tasnádién egy helyi védettségű villa is áll. A szomszédos kikötő azé a szarvasi üzletemberé, Erdélyi Istváné, aki korábban nem akart megválni a Gallicoop nevű pulykafeldolgozójától, végül mégis eladta azt Mészáros Lőrincnek és a felcsúti milliárdos befektetőtársainak.