Hidegenhagy?

A láthatóan továbbra is szent tehénként kezelt gázimport embargójával ellentétben felgyorsult az orosz kőolaj-behozatali tilalom részleteinek kidolgozása Brüsszelben. Az Európai Bizottság lapzártánk idején készítette elő javaslatát. Bár a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, Kovács Zoltán hétfőn még arról tweetelt, hogy Magyarország továbbra sem kíván ilyen szankciót megvitatni, sőt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még kedden is azt üzente Kazahsztánból, fizikailag lehetetlen, hogy orosz kőolaj nélkül működjön a magyar gazdaság, egy név nélkül nyilatkozó magyar diplomata a Reuters­nak azt mondta, hogy az Orbán-kormány fenntartásai nem politikai, hanem gazdasági természetűek. Ez pedig azt jelenti, hogy a magyarok is meggyőzhetők. Szijjártó mindenesetre még kedden is kitartott amellett, hogy a Mol által feldolgozott orosz kőolajat rövid távon semmivel sem lehet helyettesíteni, hosszabb távon pedig sok százmillió euróba kerül az átállás. Mindezt annak ellenére mantrázza a magyar kormány, hogy a háború előtt a Mol még rendre azzal kérkedett, hogy a finomítóiban előállított olaj kifejezetten magas komplexitási pontszámokat szokott kapni. Márpedig ez azt jelenti, hogy a vállalat nemcsak egyetlen kőolajfélét tud feldolgozni, hanem számos más típust is, ha azokat megfelelő arányban keverik – mondták ágazati szakemberek a HVG-nek.

Sokáig azonban nem lehet megélni ebből a kommunikációból, hiszen a magyar diplomácia mozgástere igencsak leszűkült az utóbbi napokban, miután a német és az osztrák kormány is megengedővé vált az olajembargó bevezetésével szemben. Az előzetes információk szerint az azonnali és teljes körű importstop helyett az év végéig fokozatosan vezetnék ki az orosz olajat az európai piacról. Így a benzin- és dízel­árak elszabadulása, valamint az energiaellátás miatt aggódó német kormány sem tántorodik el a megvalósítástól. Emellett az Európai Bizottság várhatóan átmeneti engedményeket kínál majd az orosz kő­olajtól különösen függő Szlovákiának és Magyarországnak, hogy megelőzzék a vétójukat a tanácsban. Ahogy fogalmaztak, azzal kalkulálnak, hogy a magyar kormány „kemény ellenállása” ezzel súlytalan szájkarate szintjére süllyed. Az Európai Bizottság tervezete először a tagállamok nagykövetei elé kerül, és csak az után születik meg a döntés miniszteri szinten, legkorábban pénteken. A diplomaták szerint az április elején tető alá hozott szénembargó után sorban jöhet a többi is: az olaj, a nukleáris energia és végül a gáz behozatalának tilalma.

Az unió egységes fellépése mellett érvelt a múlt héten a francia soros elnökségi stafétát júliusban átvevő Csehország miniszterelnöke is, amikor lengyel kollégájával tárgyalt. Petr Fiala, aki Mateusz Morawieckival egy határon átnyúló gázvezeték létrehozásában állapodott meg, azt ígérte, igyekszik meggyőzni Orbán Viktort, hogy módosítson az álláspontján, és ne hagyja, hogy Moszkva zsarolja a közösséget. Az unió energiaügyi biztosa, Kadri Simson pedig azzal győzködte a hezitálókat az energetikai miniszterek hétfői, rendkívüli tanácsülésén, hogy a lengyel és bolgár szállítási szerződés „jogalap nélküli” megszegése után bármelyik tagállam sorra kerülhet, a Gazprom bárkivel szemben egyoldalúan felrúghatja a szerződést. A helyzet drámaiságát jelzi, hogy az ülés után több miniszter vészforgatókönyvek szükségességéről beszélt. ¬ Folk György (EUrologus) / Brüsszel

Eddig csak a Föld jövőjéért kellett lemondani a fosszilis energiaforrásokról, most már a mindennapok békéjéért is. Aki ezt későn észlelte, annak most még fojtogatóbb Vlagyimir Putyin orosz elnök póráza, hiszen nagyobb a kitettsége, és lassabban tud megszabadulni az orosz függéstől. Korántsem Orbán Viktor az egyetlen európai politikus, akit az elmúlt években elvakított a pillanatnyi érdek, ám a magyar kormányfő az, aki nemcsak elszalasztotta az ország energiafelhasználásának modernizálását, de amikor beütött a krach, akkor sem vette észre, hogy ideje lenne irányt váltani. Pedig az Orbán-kormány 2011-es stratégiájában még prioritásként szerepelt a „függetlenedés az energiafüggőségtől” fordulat. Hamar kiderült azonban, hogy ez nem harmonizál az illiberális politikával. Először is a Fidesz fogságába esett állam válogatás nélkül kezdte felvásárolni az addig piaci alapon működő külföldi vállalatokat, amire több ezermilliárd forintot költött el. Ez az összeg éppen alkalmas lett volna arra, hogy – az uniós támogatásokkal együtt – érdemben hozzá lehessen látni azoknak a lakóépületeknek az energetikai felújításához, amelyek az ország energiafelhasználásának egyharmadáért felelősek.

Ám nem csupán ez a több ezermilliárd forint úszott el, hanem még azokat az uniós százmilliárdokat sem lehetett erre fordítani, amelyeket a finanszírozás szabályai alapján is lakossági célokra kellett volna költeni. Az Orbán-kormány másfél évvel lekéste azt a határidőt is, amikortól az új építésű lakások használatbavételi engedélyéhez minimalizálni kellett volna az ingatlan károsanyag-kibocsátását, így ez is csak idén júliustól lesz kötelező. Legutóbb Brüsszel a koronavírus-járvány okozta károkat szerette volna enyhíteni egyebek közt az épületek energiahatékonyságának javításával, ám a magyar kormány azzal a tervvel is levitézlett, amellyel a helyreállítási alap 5900 milliárd forintjára pályázott – igaz, a jogállamisági eljárás miatt ezt most egyébként is felfüggesztették. A nem éppen XXI. századi hozzáállásra kézenfekvő magyarázat, hogy a lakosság által elköltött ezermilliárdok sorsa piaci körülmények között dőlne el, legalábbis feltételezhető, hogy nem mindenki Mészáros Lőrinccel szeretné kicseréltetni az ablakát és beépíttetni a hőszivattyút.

Ráadásul míg a járvány előtt viszonylag moderált árakon lehetett megvenni a lakásfelújításhoz szükséges alapanyagokat, például a szigetelőket vagy a nyílászárókat, most a többszörösébe kerül ugyanaz a beruházás, részben a magas energia­árak, részben a nagy kereslet miatt. Szűkös a kínálat például kőzetgyapotból, és immár a polisztirol termékek esetében is előfordulnak hiányjelenségek – mondja Wiesinger Raimund, a Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület elnöke. Mivel a polisztirolhoz szükséges alapanyagok gyártásához kőolajszármazékokra és földgázra van szükség, egy esetleges orosz olajembargó újabb lökést adna az áremelkedésnek és az áruhiánynak.

Így egyelőre maradnak a gázfűtéses és kevéssé klímabarát magyar lakások, amelyekben most nemcsak attól lehet rettegni, hogy hányszorosára nő az energia ára a hamis illúziókat keltő rezsicsökkentés elengedésével, hanem attól is, hogy lesz-e egyáltalán elegendő energiaforrás télre. Miközben sorra érkeznek a hírek az európai országok vezetőinek megállapodásairól, hogy miként pótolják az orosz importot, a magyar kormánytól mindössze annyira telt, hogy 12 milliárd forintot hirdetett meg kis- és középvállalatok energiahatékonyságának támogatására uniós forrásból. A semminél még az is több lenne, ha az Orbán-kormány is meghirdetne egy mozgalmat a termosztátok lecsavarására. A Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont főmunkatársa, Mezősi András arra emlékeztetett, hogy amikor az oroszok 2006-ban elzárták a gázcsapokat az Ukrajnával kialakult elszámolási vita miatt, akkor elhangzott ez a kérés, és olyannyira volt foganatja, hogy nemcsak látható mértékben csökkent a magyar gázfogyasztás, de azon a szinten is maradt. Eközben Románia az amerikai ExxonMobiltól vett részesedést egy fekete-tengeri gázmezőben (nem pedig gáztárolókat és gázkereskedőket, mint a magyar állam), Bécs energiaszolgáltatója, a Wien Energie pedig megújuló energiák felhasználását készíti elő az orosz gáz helyettesítésére. Egyébként három magyar város – Budapest, Miskolc és Pécs – bekerült a napokban egy közvetlenül Brüsszelből finanszírozott, kísérleti uniós programba, amelynek az a célja, hogy felgyorsítsa a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését (erről Magyarország 7 Nap rovatunk hírében is szó esik); talán nem véletlen, hogy mindhárom város ellenzéki irányítású.

Kétségtelen, hogy számos vargabetű ellenére az elmúlt években több olyan gázvezeték is kiépült Magyarország és a szomszédai között, amelyek segítenek abban, hogy az orosz gáz ne csak Ukrajna felől érkezhessen az országba, sőt a magyar gázhálózat cseppfolyós földgázt is fogadni tudjon az adriai kikötőből. A minap azonban saját magát leplezte le a magyar kormány és szakhatósága két, egymás után kiadott közleménnyel. Az elsőben az energiahivatal győzelemittasan jelentette, hogy nyert az Európai Unió Bírósága előtt: Brüsszel valóban nem kötelezheti a magyar kormányt arra, hogy megépítsen egy új gázvezetéket Magyarország és Ausztria között. Ennek azonban éppen az lett volna az értelme, hogy Magyarországra a mostaninál több gáz érkezhessen Nyugat-Európa felől. Csakhogy egy-két hétre rá az energiahivatal elnökhelyettesének egy uniós tanácskozáson kellett részt vennie, amelyen már gyökeresen más volt a kormány érdeke. Ságvári Pál arra panaszkodott, hogy a cseppfolyós földgáz fogadására alkalmas terminálok 80 százaléka Nyugat-Európában van, azokhoz Magyarországról nem lehet hozzáférni. És mintha néhány napja nem egy éppen ellenkező tartalmú közleményt adott volna ki a hivatal, az elnök közölte: „A tengerparttal nem rendelkező tagállamokra tekintettel tovább kell erősíteni az unió nyugat–keleti irányú földgázszállítási infrastruktúráját.” Csak rá ne jöjjenek Brüsszelben, hogy a magyar állam közben egy trieszti kikötőt is vett potom 50 milliárd forintért!