Nyugat-tanulmányok

Ady világkáromló versre, Kosztolányi mélylélektani novellára, Karinthy fájón metsző paródiára ragadtatta volna magát, ha tudhatták, ha elolvashatták volna mindazt, ami az Irodalomtörténet című negyedéves közlöny friss számában megjelent ikonikus műhelyük, a Nyugat háttérhistóriájáról. E képzeletbeli írásokat a rigorózus Osvát Ernő alighanem szó nélkül dobta volna vissza mint irodalomidegen opusokat. Két Nyugat-kutató, Kosztolánczy Tibor és Buda Attila ugyanis egymást kiegészítő tanulmányaiban újonnan feltárt dokumentumok, részvénytársasági tervezetek és szerződések aprólékos elemzésével azt járta körül, hogy a kezdettől ráfizetéses irodalmi orgánum, no meg szerzőinek könyvei miként, s főleg miből jelentek meg a fennállás első tizenöt esztendejében. Noha a gyakorta idézett Karinthy-paródiaverssor – „Lapot kéne alap’tani, Ó Hatvany, Ó Hatvany!” – az indulás időszakának tűpontos tükre, ám az is ismert, hogy a két dudás, azaz az írói, szerkesztői babérokra is törő Hatvany Lajos báró és az öntörvényű Osvát nem fért meg egy csárdában, s mindig „valami mást” kellett kigondolni. Leginkább az után, hogy a nagy békítő szerepkört és a gazdasági stabilitás megteremtését elvállaló Magyar Mór, a Nyugat Rt. cégvezetője (képünkön) Hatvany és Osvát kard­párbaját követően főbe lőtte magát. Az így-úgy átevickélt háborús és forrongó évek után 1920-tól majd’ három esztendőn át ismétlődtek a konszolidációs nekirugaszkodások addig, amíg Fenyő Miksa elnökletével a Nyugat háttérügyei – ha csak néhány évre is, de – nyugvópontra jutottak.