Pénz áll a házhoz?

„A Sberbank Europa AG minden szerződéses kötelezettségének eleget tett” – nyilatkozta a HVG bécsi tudósítójának Klaus Grubelnik, az ottani pénzügyi felügyelet, az FMA szóvivője. Ez azért történhetett meg, mert a bedőlt magyar Sberbankot is tulajdonló bécsi holding életképes részeit eladták, egyebek mellett a török a Deniz Bank osztrák leányának. Az MNB tájékoztatása szerint a pénzből elvben jut a magyar Sberbanknak is, de ez még nem teljesen biztos. A magyar leány azért ment csődbe, mert a HVG információi szerint közel százmilliárdnyi betétet tartott az anyjánál. A végelszámoló PSFN Kft. a magyar Sberbank hitelállományának eladásából is pénzt vár – az érdeklődők múlt péntekig pályázhattak erre. Lenne mire költeni, hiszen az Országos Betétbiztosítási Alap közel 150 milliárd forintból kártalanította a betéteseket, akiknek ezenfelül még mintegy 200 milliárdnyi követelésük maradt. A pályázatok elbírálásakor a fő kritérium az ár lesz, ami a csődhelyzet miatt csakis diszkontált lehet. A pályázók között lehet a Mészáros Lőrinc érdekeltségében lévő Magyar Bankholding, a kisebbségi állami tulajdonú Erste, több közepes méretű bank és a nemrégiben Tiborcz István résztulajdonába került Gránit Bank is. A legnagyobb OTP viszont – úgy tudni – nem száll ringbe.