Moszkva–Peking Transzszimfónia
„Nem tudtam, hogy egy elmúlt világ utolsó másodperceit rögzítem” – jelzi a színlapon Kárpáti Péter dramaturg, aki öt éve Bodó Viktor ötlete nyomán többekkel együtt ült fel a transzszibériai expresszre, hogy a hét napon át hét időzónán keresztülrobogó vonaton tapasztaltakból előadást készítsen. Frankfurtban volt az ősbemutató, itthon azonban az Ukrajna ellen Oroszország által indított háború kitörése után került a nézők elé a darab. Emiatt módosítani is kellett rajta. Az a párbeszéd például biztosan utólag került bele, amiben a férfi főszereplőnek, a német Moritznak (Mészáros Béla) azt magyarázzák orosz útitársai, hogy mi is a győzelem napja: „Tudod, ez akkor történt, amikor megtámadtátok Belorussziát.” Novák Eszter rendezése hűen tükrözi a káoszos világot. A találékony díszlet (Horváth Jenny munkája) lehet peron, börtön, purgatórium, de többnyire a hálófülkés vonatbelső, és ezt érzékelteti az állandó zakatolás meg a folyton forgó színpad is. Az erre a vonatozásra húsz évig spóroló nyugdíjasok éppúgy jelen vannak, mint a fitneszőrültek, némely megállóhelyen pedig a csupa szükségtelen terméket tukmáló zugárusok. A szüntelenül vodkagőzben támolygó oroszok mellett ott vannak az üzbégek, a kirgizek, a türkmének, és magyar is akad, akit elbűvöl az éjszakai bulizás ellenére tökéletes sminkben tündöklő, európai szeretőkre vágyó orosz nők semmiből varázsolt eleganciája. Ilyen a legfőbb szerepet játszó pravadnyica (Pelsőczy Réka) is. Ő takarít, gondoskodik a büféről és fegyelmez a vonaton. Katonásan szigorú, de korrumpálható. Ha valaki elég plüssfókát vásárol, akár dohányozhat is a vécében, ami általában üzemképtelen. A kulturális és nyelvi zűrzavarban nevetni is lehet, például Bányai Kelemen Barna és Keresztes Tamás soha ki nem józanodó, folyamatosan cigizni vágyó párosán, felcsendülhet Beatles-dal óriás balalajkán és a Millió rózsaszál oroszul. Születhetnek ikrek is az út során, és még az is előfordulhat, hogy a vonat nem ér be a végállomásra.
