Göncztől a szekértolóig
„A magyar az magyar, és pont.” Ezt mondta Novák Katalin köztársasági elnök Romániában. Ugyanezt mondta Balog Zoltán volt emberminiszter, jelenlegi református püspök, szintén Romániában. Kiváló propagandaszöveg, ilyennel van tele a magyar politikai élet. Minél egyszerűbb, annál hatásosabb és üresebb, és annál feleslegesebb vitatkozni vele. Ha a magyar belpolitikában hangzik el, hasonlóan a többi gügyeséghez – előre megyünk, nem hátra –, a dolognak nem lenne jelentősége. Legfeljebb az lenne zavaró, ahogy a kampánygépezet végtelenítve ismétli. De az idézett üzenet külpolitikai kontextusban hangzott el, Novák és Balog romániai látogatásán. Akkor sem lenne tét nélküli, ha csupán a hullámvölgyekkel teli román–magyar kapcsolatokat érintené. De most nem pusztán az elaknásított, elszalasztott lehetőségekkel teli román–magyar viszony ad különös akusztikát a szövegnek. Hanem az orosz–ukrán háború, a kelet-közép-európai kisebbségek változó szerepe, a kisebbségeket érintő általános gyanakvás erősödése. Ebből a perspektívából Magyarország és Románia nem pusztán nehéz örökséget cipelő szomszédos államok. Nem pusztán a közép-európai nacionalizmusok izzó forrásvidékei. Hanem az orosz–ukrán konfliktus szempontjából kiemelkedő szerepet betöltő frontországok.