A pénz a tét

A varsói parlament alsóháza, a szejm – Andrzej Duda államfő javaslatára – módosította a legfelső bíróságról szóló törvényt, és megszüntette a fegyelmi kamarát. A bírák ügyeiben eljárni hivatott testületet az Európai Bíróság az EU jogállamisági elveivel ellentétesnek minősítette ugyanis, és tavaly napi egymillió euró büntetést szabott ki Lengyelországra, amíg azt fel nem számolja. Az Európai Bizottság pedig a kamara megszüntetését szabta feltételül azért, hogy felszabadítsa a Varsónak a helyreállítási alapból járó 57 milliárd eurót. A törvénymódosítás értelmében a fegyelmi kamara jelenlegi tagjai a legfelső bíróság más kamaráiba ülhetnek át, vagy nyugdíjba vonulhatnak. A bírák munkájának felügyeletére a jogszabály létrehozza az úgynevezett szakmai felelősség kamaráját. Ebbe a testületbe a 120 fős legfelső bíróság tagjaiból sorshúzással 33 főt jelölnek – nem lehetnek közöttük a kamarai elnökök –, akik közül az államfő bíz meg 11 bírát, ötéves mandátummal. A fegyelmi kamarát bíráló ellenzék nem szavazta meg a módosítást, mert úgy véli, az nem több porhintésnél, hiszen a bírói kar továbbra is a hatalmon lévő jobboldali konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt ellenőrzése alatt marad. A kinevezésekre és előléptetésekre az államfőnek javaslatot tevő országos bírói tanács kétharmadát ugyanis a kormánypárti többség választja ki.