Előre bejelentett nőgyilkosságok
Vélemény
Tartalomjegyzék

Előre bejelentett nőgyilkosságok

Paraszka%20Boroka.tif
Parászka Boróka

Lehetne egyre jobb és biztonságosabb a helyzet, mégis követik egymást a kiszámítható, megelőzhető tragédiák. Két olyan, családtagok, nők terhére elkövetett gyilkosság is történt az elmúlt hetekben, amely megelőzhető lett volna: Aszódon két kamasz lányát gyilkolta meg az őket évek óta bántalmazó apjuk; a Kolozsvár–Nagyvárad tengelyen pedig egy volt egyetemi tanár gyilkolt, állítólag azért, mert az áldozat (szintén elismert, népszerű fiatal egyetemi tanárnő) nemet mondott a házassági ajánlatára. Mindkét gyilkosságot az áldozatokkal szoros érzelmi kapcsolatban álló férfi követte el, a bűncselekmények besorolása „családon belüli”, illetve „párkapcsolati erőszak” lehet. A különbség az, hogy az egyiket az isztambuli egyezményt már majdnem egy évtizede ratifikáló Romániában, a másikat pedig az egyezmény ratifikálását módszeresen megtagadó Magyarországon követték el.