Cégvilág
Gazdaság Cégvilág
Tartalomjegyzék

APPENINN ÜZEMELTETŐ: eladták Tiborcz ismerősének

Elégedetlenek voltak az ingatlanbefektető Appeninn tulajdonosai a saját ingatlanüzemeltető lnyvállalatuk teljesítményével, ezért túladtak az Appeninn Üzemeltető Zrt.-n. A tőzsdén jegyzett Appeninn már febrrban úgy módosította az üzleti stratégját, hogy a cégnek csökkentenie kell az üzemeltetési költségeket, májusban viszont arra jutottak, hogy egy másik vállalattal könnyebben megy majd a spórolás. Ezért az Appeninn Üzemeltetőt eladták egy magánszemélynek, Sajti Andrásnak, aki a kormányfő vejének, Tiborcz Istvánnak több üzletében is közreműködött már. Az Appeninnben korábban részvényes volt Tiborcz is, ám ő értékesítette részesedését egy ugyancsak millrdos befektetőnek, Jellinek Dánielnek. Most éppen Jellinek Indotek-csoportja, konkrétan az In-Management Kft. vállalkozott az Appeninn-ingatlanok olcsóbb üzemeltetésére. Az Appeninn Üzemeltető, amelynek most már ATQ Property Zrt. a neve, 2021-ben valóban veszteséges lett, 1,1 millrd forint árbevétel mellett 76 mills mínuszt ért el, míg az In-Management – igaz, még csak 2020-ból van beszámolója – több mint 600 mills profitot söpört be az 1,7 millrdos forgalmából. Sajti András már Tiborcz első cégének, az Eliosnak is munkatársa volt, majd a kormányfővel jó kapcsolatokat ápoló török üzletember, Adnan Polat vállalatában is feltűnt.