Szellem | plusz
Szellem plusz
Tartalomjegyzék
Könyv + a Piaristáktól a Kopaszkutyáig

Jávorszky Béla Szilárd:
80 Szomjas év

Amikor a türelmetlen alkeszek falat döntenek a Gólya mellett, miközben a tévében a berlini falat bontják. A lakótelepi kismamák és lézengő ritterek között játszódó Falfúróban (1985) (képünkön jobbra fent) a házmester Andorai Péter lila melegítőben az üveges Kőbányaiját mohón megdönti. Rengeteg kocka-Lada, a popkulturális Kopaszkutya (1981) a betiltás határán. A tavaly elhunyt Szomjas György számos kultikus filmet készített, de olyan filmrendező igen kevés volt, aki műfajteremtő tudott lenni a magyar eastern = western, betyár- és rockfilmekkel – Talpuk alatt fütyül a szél (1976), Rosszemberek (1979). Úgy tudta a valóságot fikckkal keverni, hogy abból közönségfilmek szülessenek – Könnyű testi sértés (1983), Roncsfilm (1992). Zakó, ing, farmer és csontkeretes szemüveg. Szomjas 1940-ben Budapesten született, eredetileg építésznek készült (ez irányú ismereteit egy hortobágyi díszletbetyárcsárda megtervezésekor is kamatoztatta), volt „balázsbélás”, szocio- és dokumentumfilmes, sikeres mozifilmjei mellett hol a rockzene, hol a népzene világa foglalkoztatta. Sikerfilmjei a kisbetűs életben játszódtak, gyakran egy újsághír alapján készült a forgatókönyv, ami azonban dramaturgjában, képi világában és humorában is gazdagon körül volt díszítve. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező szinte búcsúzásként, a halála előtti hetekben mondta diktafonra az életét Jávorszky Béla Szilárdnak. A visszaemlékezés egyes szám első személyben olvasható, de mögötte ott van a szerző hallgató, majd szerkesztői figyelme. Nem emlékkönyv, ahogy a könyv címe sugallná, hanem memr egy nagyszerű, amúgy remekül beszélő, okos filmrendezőről. 80 év, több évtized után is frissen ható filmek. Persze arra hatnak még, aki velük öregedett – továbbadni a maiaknak már sokkal nehezebb.

Kossuth Kiadó