A héjában van
Ha beválik a kísérlet az első százezer koronggal, akkor az eredeti parmezán sajtok kérgébe mikrochipet fognak rejteni, hogy ezzel vegyék elejét a hamisításnak. A védekezésre szükség is lenne: miközben az igazi – csakis Parma és Bologna térségében készülő – Parmigiano Reggiano éves forgalma 2–3 milliárd euró körül mozog, az olcsóbb, hamisított változatok bevétele is 2 milliárdra becsülhető. 2002 óta már sorozatszámokkal látják el a 40 kilós korongokat (a címkék kazeinból, a sajt egyik alkotóeleméből készülnek), de ez nem elég. A nyomkövetéshez ezentúl az amerikai p-Chip cég parányi jeladóját vetik be. A chip megfelel az élelmiszer-biztonsági követelményeknek, egy sajtóközlemény szerint „kisebb, mint egy szem só”, és kívülről kényelmesen leolvasható. Az a veszély elhanyagolható, hogy véletlenül a tésztára reszelik, mert a chippel kiegészített címke a sajt kemény kérgében van, az pedig amúgy sem fogyasztható.